Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
320.59
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Gyurcsány: Európa nem dobhatja be a törülközőt

A 2009-es európai parlamenti választások előtt el kell fogadni a közösség új alkotmányos szerződését - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Külügyminisztériumban tartott Európa Napon. Ehhez az év végéig el kell készíteni a dokumentum végleges szövegét.

Magyarország azt támogatja, hogy még a német elnökség idején szülessen olyan megállapodás, amely tiszta és precíz mandátumot ad a portugál elnökség számára az új szerződés megszövegezésére.

A kormányfő azt mondta: nincs realitása, hogy a jelenlegi formájában lépjen életbe a szerződés, annak lényegét azonban meg kell őrizni.

"Számunkra megkérdőjelezhetetlen az a közös alap, hogy az Európai Unió szociális piacgazdaságon alapul, megvalósítva a tagállamok közötti szolidaritást, figyelemmel az emberi és kisebbségi jogokra" - mondta Gyurcsány Ferenc, idézve a Magyarország által ratifikált alkotmányszerződésből.

A kormányfő szerint a demokráciát erősíti a kettős többségi döntéshozatal intézménye, valamint a minősített többség kiterjesztése.

Szavai szerint épp ezért az erre vonatkozó fejezeteket nem kellene újból megnyitni.

Gyurcsány Ferenc szerint ha az EU most kudarcot vall, akkor a világ azt úgy értelmezné, hogy "Európa bedobta a törülközőt" az egyre élesebb globális küzdelemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×