eur:
396.76
usd:
359.46
bux:
72075.48
2024. szeptember 10. kedd Hunor, Nikolett

A mentőknek is fizetni kell majd?

Be lehetne vezetni a sürgősségi betegszállítást - tartalmazza az a dokumentum, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal készített arról, hogy bevezethető-e a verseny az egészségügyben.

A dokumentum szerint számos országban működik egy olyan rendszer, amelyben a betegszállítás nem teljes egészében az állam feladata, csupán a sürgősségi betegszállítás.

A versenyhivatal által készített dokumentum szerint a minimális egészségügyi ellátás fedezetét a fogyasztási adók emelésével lehetne előteremteni.

A dokumentum azt is feltételezi, hogy a társadalomban egyre nagyobb azok aránya, akik igényt tartanak a jobb minőségű egészségügyi szolgáltatásra, és ehhez a fizetőképességük is megvan.

Ugyanakkor magas azoknak a száma is, akiknek hiányzik a fizetőképességük vagy a fizetési hajlandóságuk ahhoz, hogy választani tudjanak a különböző szintű egészségügyi szolgáltatások közül.

A GVH szóvivője az InfoRádióba elmondta: a dokumentumot egy vitaanyagnak szánták. Hozzátette: megállapításaik szerint a verseny az egészségügy bizonyos részén igen hasznos lehet a betegeknek is, máshol azonban nem képes önmagában orvosolni a problémákat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagy Márton: nem fordulatra van szükség, hanem finomhangolásra
Aréna

Nagy Márton: nem fordulatra van szükség, hanem finomhangolásra

A gazdaságpolitika előtt álló feladatokról, a békeköltségvetés lényegéről, a várható gazdasági növekedésről és a minimálbérről is beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában, de kitért a jegybankelnök kritikáira és a leendő gazdasági csúcsminiszter szerepére is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.10. kedd, 18:00
Sayfo Omar
a Migrációkutató Intézet kutatásvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×