Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
314.31
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Bod Péter Ákos szerint az unió elfogadja a konvergenciaprogramot

Az Európai Unió vélhetően elfogadja a magyar konvergenciaprogramot - mondta Bod Péter Ákos közgazdász, volt jegybankelnök az InfoRádióban.

Bod Péter Ákos abban nem biztos, hogy a program elemeit kellőképpen konkrétnak értékeli-e a pénzpiac, de szerinte elsősorban a következő egy-két évre előrejelzett mutatók mögött megfelelő intézkedések állnak.

A közgazdász megjegyezte, hogy az euró előszobájának számító ERM II árfolyamrendszerbe bármikor be lehet lépni, amikor ezt az adott állam jobbnak tartja a meglévőnél.

Azt ugyanakkor vitathatónak nevezte, hogy a nagyobb biztonságot adó rendszerbe elég lenne 2009-ben bekerülni.

Veres János pénzügyminiszter pénteken azt mondta, hogy az ország 2007 és 2009 között csatlakozhat az ERM II árfolyamrendszerhez.

Az euró bevezetéséhez szükséges valamennyi feltételnek Magyarország a következő évtized elejéig biztosan nem felel meg - hangsúlyozta a volt jegybankelnök, aki arra is kitért, hogy az unió nem sürgeti az államokat, és nem is ad nagyvonalú kezdvezményeket, alaposan megvizsgál minden adatot.

Bod Péter Ákos igen kemény követelménynek nevezte a 2,6 százalékos inflációs határt, szerinte a megfelelő ráta elérésének időpontja most még igen bizonytalan.

Egy másik kritériumot vizsgálva, a 60 százalékos határ feletti, de folyamatosan csökkenő államadósság esetén már nagyobb valószínűséggel kaphat felmentést az ország - tette hozzá a szakember.

Bod Péter Ákos megjegyezte, hogy a foglalkoztatás növelése célként szerepel a programban, de az már nem derül ki a tervezetből, hogy ezt pontosan milyen eszközökkel valósítaná meg a kormány.

A munkaerőpiacról ugyan nehezebbé válik a kilépés, de az nem látszik a programból, hogy a belépést hogyan könnyíti meg a kabinet - vélekedett a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Ne riogassuk az első osztályba készülőket, de ne is titkoljuk el a rájuk váró nehézségeket – tanácsolja az InfoRádió által megkérdezett klinikai szakpszichológus. K. Németh Margit gyermek-pszichoterapeuta arról is beszélt, érdemes-e a nagyobbaknál gyakorlással hangolódni az iskolakezdésre, vagy a pihenésből kell minél többet biztosítani a gyereknek.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×