Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
315.36
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Demszky és a nemzetbiztonság nincs pánikban

Nem tartja megfelelőnek a Ferihegyi repülőtér biztonsági rendszerét az Európai Unió polgári légikikötőket ellenőrző vizsgálóbizottsága.

A Magyar Televízió értesülése szerint az ellenőrök június végén tesztelték Ferihegy biztonságát, és a csomagok átvizsgálásánál, valamint a beengedő kapuknál is találtak hiányosságokat.

A nemzetközi vizsgálóbizottság által szóvá tett mulasztásokat a Nemzetbiztonsági Hivatal már korábban észlelte, és jelezte is a Budapest Airportnak, valamint a repülőtéri biztonsági szolgálatnak, de a jelzéseket nem, vagy csak részben vették figyelembe.

Vajda Péter, a nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője az InfoRádióban ugyanakkor hangsúlyozta: Ferihegy legalább olyan biztonságos, mint más európai repülőterek.

Punka György, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője elmondta: a feltárt hiányosságok nem az előírásokban, hanem azok végrehajtásában voltak.

A Budapest Airport Rt. forgalmi vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban azt mondta: a repülőtér biztonságos, annak ellenére, hogy mindig találnak kisebb-nagyobb hiányosságokat.

Somogyi Tóth Gábor közölte: kijavítják a hibákat, de egyelőre azt sem tudja, most mit kifogásolnak az ellenőrök.

Demszky: Budapest biztonságos

Budapesten nincs fokozott készültség, mert nincs rá szükség - mondta Demszky Gábor főpolgármester a Főváros Védelmi Bizottságának rendkívüli ülését követően, miután beszámolót hallgatott meg a nagy-britanniai antiterrorista akciókról a magyar biztonsági szervektől.

Mindenki nyugodtan utazzon - hangsúlyozta a szabad demokrata főpolgármester.

Hozzátette: "rajtunk, budapestieken is múlik, hogy a terroristák másik céljukat (...) el tudják-e érni", a pánikkeltést, az életforma megváltoztatását.

Demszky Gábor arra kérte a budapestieket, hogy jelezzék a metrószemélyzetnek és a rendőrségnek, ha bármi gyanúsat tapasztalnak.

"A gyanús, elhagyott poggyászokra fokozottan figyelni kell" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×