Infostart.hu
eur:
366.02
usd:
315.76
bux:
148812.49
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Repülőtér a semmi közepén

Augusztustól Kolber István irányítja a taszári repülőtér fejlesztésével kapcsolatos munkálatokat.

A helyiek nagyon számítanak a reptér mielőbbi megnyitására, mert amióta bezárták, a település soha nem látott mélyponton van.

Taszár polgármester szerint több 10 milliárd forintos beruházásra volna szükség.

Pataki Sándor az InfoRádióban azt mondta: a reptér mellé egy ipari parkot is létre kellene hozni.

Két-három éven belül el kell, hogy dőljön a taszári repülőtér sorsa, ígérte Kolber István, a reptér fejlesztéséért felelős megbízott az InfoRádióban.

A tervek szerint elsősorban logisztikai feladatokat lát majd el a korábban NATO állomáshelyként is működő légikikötő.

A miniszterelnöki megbízott elsősorban a repülőtér fejlesztéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmány és a befektetői dokumentum elkészítésével kapcsolatos feladatokat látja el, illetve részt vesz a befektetőkkel való egyeztetési folyamatban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284 milliárd forint értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Mindeközben a vállalásának megfelelően határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós források hazahozatalához, közel 10 milliárd eurónyi forrás volt a tét. Célkeresztbe került az Orbán-kormány egyik kedvelt hatósága is, az SZTFH felszámolásának lehetőségét vizsgálja a Tisza-kormány. Cikkünk folyamatosan frissül a keddi eseményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×