Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
314.67
bux:
0
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Ki fogja ellátni a balesetek sérültjeit?

Elégedetlenek a kórházak vezetői, mivel szerintük nem volt érdemi vita a Molnár Lajos egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélésen. Az orvosok a színlelt szerződések megszűnésével járó problémák megoldására sem kaptak támogatást.

Nem került sor érdemi vitára az egészségügyi miniszter és a kórházak vezetői közt, mondta Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Nem kaptak az orvosok megnyugtató választ a színlelt szerződések megszűnésével felmerült kérdésekre sem.

Az intézmények vezetői a többi közt arra is választ vártak Molnár Lajos egészségügyi minisztertől, hogy miként oldják meg az orvosok fizetésének csökkenése miatti problémákat.

Nem remélhető központi támogatás

A Magyar Kórházszövetség elnöke elmondta, az egészségügyi miniszter szerint minden intézménynek saját hatáskörében kell a problémát elrendezni, a munkatársakat pedig a jogszabályok adta kereteken belül kell alkalmazniuk.

"Ebben sem remélhető olyan központi támogatás, ami a szerződések jogszerű, vagy jogszerűtlen változtatásából az intézetekre háruló költségeket kompenzálnák" - mondta Golub Iván.

Nem lesz baleseti ügyelet?

A baleseti sebészek egy része a színlelt szerződések megszűnése miatt, szeptembertől már csak a kötelezően előírt 8 óra túlmunkát fogja vállalni, holott korábban ennek többszörösét dolgozták, mondta a Magyar Traumatológus Társaság elnöke.

Simonka János Aurél hozzátette, ez a szolgálati idő nem lesz elegendő arra, hogy megszervezzék a baleseti sebészeti ügyeletet.

A miniszter szerint nem lesz kevesebb orvos

Molnár Lajos egészségügyi miniszter az InfoRádióban úgy vélte, hogy a szerződések megszűnése nem befolyásolja az orvosok létszámát: "én úgy gondolom, hogy az orvosok mindig sokat dolgoztak, és sokat is fognak dolgozni, itt is, Európában is, ahol hasonló gondokkal küszködnek. Van néhány szakterület, ahol Európa egyetlen országában sincs elég orvos".

A Magyar Traumatológus Társaság elnöke közölte: a társaság hajlandó tárgyalni. Simonka János Aurél kiemelte, a baleseti sebészek a sürgősségi ellátással szemben tanúsított magas társadalmi elvárás, a jelentős, fizikailag és szellemileg is megterhelő túlmunka, valamint az ügyeleti tevékenység miatt 250 százalékos béremelést követelnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány.

Megnevezték a NAV új vezetőit

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes – közölte a Pénzügyminisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK. Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph. Az ukrán katonai hírszerzés korábbi vezetője korábban arról beszélt, hogy Ukrajnában havonta mintegy 30 ezer embert kell mozgósítani ahhoz, hogy a háborús erőfeszítések továbbra is fenntartható mederben maradjanak. Ez a kijelentés ugyanakkor súlyosabb kérdésekre is rávilágít: a szám rendkívül magas, ami a valós háborús veszteségek magas szintjére utalnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×