Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
327.41
bux:
144165.99
2026. október 14. szerda Helén

Bush tárgyalása a Sándor-palotában

A magyar államfő, az amerikai elnök sándor-palotai látogatása során arról beszélt, hogy a terrorizmus elleni harc csak akkor lehet sikeres, ha az emberi jogokat tiszteletben tartják. Sólyom László közölte:üdvözli az Európai Unió és az Egyesült Államok szerdai Bécsben rendezett csúcstalálkozóján aláírt deklarációt.

Az amerikai elnököt szállító páncélozott limuzin 9 óra 15 perckor gördült be a budavári Szent György térre.

A vendéglátó, Sólyom László köztársasági elnök, George Bush és felesége a téren felállított dobogón hallgatta végig az amerikai és a magyar himnuszt.

A Sándor-palotában a köztársasági elnök a sajtó számára nyilvános néhány percben azt mondta, hogy az amerikai elnök látogatása személyes gesztus az 1956-os forradalom és szabadságharc iránt.

Az államfő szólt arról az értékközösségről, a demokráciáról, a szabadságról, az emberi jogokról, amelyek a két nemzetet összekötik.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni harc csak akkor lehet sikeres, ha az emberi jogokat is tiszteletben tartják.

Hozzátette, hogy üdvözli az Európai Unió és az Egyesült Államok szerdai Bécsben rendezett csúcstalálkozóján aláírt deklarációt.

Sólyom László kiemelte, hogy a megbeszélésen érinteni kívánja a jövő generációk iránti felelősséget, és kitér majd a vízumkényszer ügyére is.

George Bush arról beszélt, hogy elsősorban azért látogatott Magyarországra, hogy megemlékezzen az 1956-os forradalomról, amelynek az emberek egyenlőség volt az egyik legfontosabb vezérelve.

<

Az amerikai elnök (képgaléria)

"Ezrek és ezrek üdvözletét hoztam magammal az Amerikai Egyesült Államokból, az amerikai magyarok üdvözletét Önök számára" - mondta.

Az elnök megköszönte Magyarország hozzájárulását a demokrácia építéséhez.

A látogatásra meghívást kaptak a pártok képviselői is. Az MSZP részéről Lendvai Ildikó frakcióvezető, az SZDSZ részéről Kuncze Gábor volt jelen. A Fideszt Navracsics Tibor frakcióvezető, a demokrata fórumot Herényi Károly frakcióvezető, míg a KDNP-t Semjén Zsolt elnök képviselte.

A megbeszélés után az amerikai elnök az Országházban folytatta magyarországi megbeszéléseit. A politikust Gyurcsány Ferenc kormányfő fogadta a Parlament lépcsőin. Részletek itt!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×