Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
314.9
bux:
149624.62
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Csökkenhet a polgármesterek fizetése

A racionálisabb és takarékosabb állam megteremtéséhez szükséges lépésnek nevezte a polgármesterek és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjának csökkentését a területért felelős miniszter a parlamentben.

Lamperth Mónika önkormányzatokért felelős miniszter az Országgyűlésben azt mondta: a kormány által benyújtott, a helyi képviselők és polgármesterek tiszteledíjának csökkentését célzó törvényjavaslat célja a kevesebb kiváltság, a nagyobb teljesítmény, a kisebb bürokrácia, valamint az átláthatóbb és ellenőrzött gazdálkodás.

A Fidesz vezérszónoka szerint a kormány a költségvetés hiányáról akarja elterelni a figyelmet a törvényjavaslattal. Erdős Norbert hozzátette: a legnagyobb ellenzéki frakció fontosnak tartja az önkormányzati rendszer átalakítását, de szerinte az ország jelenlegi helyzete kizárja a nyugodt és higgadt reformot.

A fideszes politikus hangsúlyozta: csak akkor támogatják a javaslatot, ha a miniszteri tiszteletdíjakat a 2002-es szintre csökkentik. Ez utóbbit támogatta a Kereszténydemokrata Néppárt is.

Az SZDSZ-es Gegesy Ferenc azt mondta: támogatják a javaslatot, amely szerintük egyes önkormányzatok esetében jelentős megtakarítást eredményez.

Jó első lépésnek nevezte a javaslatot az MDF. Hock Zoltán, a párt vezérszónoka hozzátette: ezzel a módosítással nem lehet megoldani az önkormányzatok anyagi problémáit.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×