Infostart.hu
eur:
365.09
usd:
314.83
bux:
149723.67
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Gyurcsány: ide figyelj angyalom...ne fenyegetőzzél!

Nem lehet halogatni az eladósodott állam rendbetételét, ez előfeltétele a reformok elindításának - mondta a miniszterelnök a közszolgálati rádióban. Gyurcsány Ferenc megvédte az Országos Érdekegyeztető Tanácson tett, sokat bírált kijelentéseit.

Az eladósodott államot egy picikét rendbe kell tenni, enélkül nem lehet végrehajtani a tervezett változásokat, mint amilyen a nyugdíjkorrekciós program, az egészségügy átalakítása, a közlekedés fejlesztése - jelentette ki a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc szerint választani kell a még egy évig tartó spórolás és az öt-hat éve halasztott változások további halogatása mellett.

Én nem akarom húzni-halasztani - mondta a kormányfő, aki szerint idén még nőnek a jövedelmek, jövőre pedig legfeljebb egy-két százalékkal csökkennek majd.

Ez egy építkező program, amelynek az elején sajnos kicsit spórolnunk kell, mert gyorsabban szaladtunk mint amennyire bírjuk - tette hozzá.

Arra az ellenzéki kritikára, miszerint a kormány az aktívakat terheli a következő időszakban, a miniszterelnök úgy reagált: ez természetes, mert nem lehet a nyugdíjasoktól, a gyerekektől, a gyesen lévőktől elvenni.

"Szenvedéllyel, eltökélten, önérzetesen"

Az Országos Érdekegyeztető Tanácson tett, sokak által bírált kijelentésévek kapcsolatban, miszerint "el lehet menni Szlovákiába", Gyurcsány Ferenc azt mondta: az ilyen zsarolásra szenvedélyesen és önérzetesen kell válaszolni.

A kormányfő egy családi párhuzammal kívánta érzékeltetni a helyzetet.

"Ha egy házaspár veszekszik, és a férj azt mondja a feleségnek: ide figyelj angyalom, (...) ha nekem továbbra is ilyen sok pénzt kell keresnem, (...), mert itt vannak ezek a porontyok, akkor tudod mit, én inkább a harmadik szomszédasszonnyal élnék együtt, mert ő megelégszik kevesebbel, akkor az asszony erre felháborodva és önérzetesen azt mondhatja: ha neked ennyi a család (...), akkor ne fenyegetőzzél, akkor ott a szomszédasszony.

Nem szabad zsarolni az országot

A miniszterelnök szerint ehhez hasonló a helyzet, amikor egy Magyarországon működő vállalkozás azzal fenyegetőzik, hogy a kedvezőbb feltételek miatt máshol akar adózni.

Nem szabad azzal zsarolni az országot, hogy el fogunk menni - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: mindig szenvedélyesen, eltökélten és önérzetesen vissza fogja utasítani a zsarolást.

A kormányfő úgy látja, hogy ebben az ügyben nincsen helye száraz, kimért mondatoknak, csak szenvedélynek.

Ez a mi hazánk, és akkor is a mi hazánk, ha itt 4 százalékkal felemelik az adót - hangoztatta a miniszterelnök.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Elkészült a rendvédelmi dolgozók bérrendezéséről szóló javaslatcsomag, amely illetményemelést, preferált települési pótlékot, valamint a munkavállalók és a RIASZ-állomány béremelését is tartalmazza. Az országos tanévnyitón Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a gyermekcentrikus oktatást, az intézményi önállóság növelését és az oktatást segítő munkatársak béremelését emelte ki. Magyar Péter miniszterelnök az oktatást és az egészségügyet nevezte a költségvetési és politikai stratégia központi területének, és iskola-, kollégiumi, valamint menzafejlesztésekről is beszélt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kormány teljesítette az uniós helyreállítási alap feltételeit, így megnyílt az út mintegy 10 milliárd euró megszerzéséhez, amelyből egyebek mellett vasúti, lakhatási, vízügyi és energetikai fejlesztéseket finanszíroznának. Magyar Péter a Bledi Stratégiai Fórumon közép-európai kormányfőkkel tárgyal Európa jövőjéről. A Külügyminisztérium feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzésekkel kapcsolatban, miután a tárca átvilágítása szerint már a készülékek beérkezésekor ismert volt, hogy több ezer gépnél súlyos minőségi problémák vannak. Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az a törvényjavaslat is, amely törvényben rögzítené a kormány és Budapest egyeztetési fórumának, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának működését. Varga Mihály jegybankelnök pedig közölte, hogy az MNB közel ezer oldalnyi adatot és dokumentumot adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×