Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
324.42
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Dugók: ha nem elég Bush, jönnek az újabb felújítások

Kedden megkezdik a külső Szentendrei út felújítását. Vajda Pál főpolgármester-helyettes közölte: a nyári időszakban több mint 90 kilométernyi utat újítanak föl.

Tavaly a Flórián tér és a Pók utca között újították föl, idén pedig a városhatárig burkolják újra a Szentendrei utat - mondta el Vajda Pál főpolgármester-helyettes, aki szerint ez jelentős terhelést jelent, de kétszer két sáv mindig szabadon marad.

Vajda Pál hozzátette: az idei útfelújítások legtöbbjét a nyári időszakra tervezték. Tart a felújítás az M3-as bevezető szakaszán, a Mészáros utcában, a Máriaremetei úton, a Pusztaszeri úton, a Dohány utcában és a Pongrác úton valamint dél-pesten több mint 40 út felújítását kezdik meg.

Az erre az évre tervezett 200 kilométernyi útból eddig 60 kilométert újítottak föl. A városvezetés ígérete szerint szeptember elsejéig 150 kilométert visszaadnak a forgalomnak.

Tavaly a fővárosban 80 kilométernyi utat burkoltak újra, idén 200-at terveznek, jövőre pedig a tervek szerint minden fennmaradó fővárosi kezelésű utat felújítanak, vagyis összesen 150 kilométernyi főútvonalat.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×