Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.52
bux:
144026.8
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Báthory Stefan, a nagy fejedelem

A lakosság nagy része ismeri és elutasítja a megszorító intézkedéseket, ugyanakkor sokan tartják azokat szükségesnek. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen a latin előbbre való a magyar nyelvnél - lapszemle.

A tervezett megszorítások többségét a közvélemény elutasítja, de a szükségességükről már megoszlanak a vélemények - derül ki abból a telefonos felmérésből, amit a Népszabadság megbízásából 600 ember megkérdezésével június 13-án készített a Medián.

A legtöbb emberhez a gázáremelés híre jutott el - erről a lakosság 80 százaléka hallott -, kétharmaduk említette fejből az áramár és az áfa emelését is, minden második megkérdezett pedig legalább négy intézkedést fel tudott sorolni a takarékossági csomagból.

A közvélemény nem elhanyagolható része, ha nem szereti is, de szükségesnek tartja a tervezett megszorítást, 41 százalék mondta azt, hogy az ország hosszú távú érdeke ez, igaz, 44 százaléka mondta ennek az ellenkezőjét.

Hogy írta a nevét Báthory István?

Újfent bebizonyosodott, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen mindössze papíron működik a román hivatalosságok által Európa előtt fennen hirdetett multikulturalizmus - olvasható a Magyar Nemzetben.

Az egyetem vezetősége tegnap plakettet helyezett el a Farkas utcai Egyetemiek Háza bejáratánál, amelyen Erdély első, Báthory István által 1581-ben alapított felsőoktatási intézményének állít emléket, magyarul azonban egy sor sem szerepel.

A román és latin nyelvű szöveggel ellátott emléktáblán mindössze egyetlen szót, az erdélyi fejedelem családnevét tüntették fel magyar nyelven, Báthory keresztnevét ellenben Stefanra románosították.

Az egyetem az erdélyi felsőoktatás kezdetének kívánt emléket állítani a plakettel, a Báthory István által 1581-ben alapított jezsuita kollégium alapításának 425. évfordulóján.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×