Infostart.hu
eur:
361.51
usd:
315.31
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Orbán: Veres világossá tette, hogy vége van a demokráciának

Veres János pénzügyminiszter nyírségi polgármestereknek azt mondta, hogy ha az adott települések lakói nem rá szavaznak, akkor nem kapnak pénzt beruházásra - közölte a Fidesz elnöke. Több érintett polgármester nyílt levelet írt a Fidesznek, amelyben visszautasítják az ellenzéki párt által közölteket.

A választások első fordulója után minden politikai álarc lehullott a szocialistákról és a szabad demokratákról - mondta Orbán Viktor Jászapátin.

Hozzáfűzte: Veres János ezzel világossá tette, hogy vége van a demokráciának, és pártszimpátiától függ, hogy az adófizetők pénzéből melyik helység mennyit fog kapni.

Orbán Viktor kifogásolta, hogy az SZDSZ "azt harsogta", hogy neki el kell tűnnie a közéletből.

Milyen demokrácia az, ha valaki 300 ezer szavazattal a háta mögött megmondhatja egy több mint 2 millió szavazó bizalmát élvező közösségnek, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen? - tette fel a kérdést a fideszes politikus.

"Veres-terror"

A Fidesz kampányfőnöke az üggyel kapcsolatban azt mondta: a párt jogi szakértői vizsgálják, hogy kimeríti-e bűncselekmény elkövetésének gyanúját a Veres János által elmondottak.

Deutsch-Für Tamás újságíróknak lejátszotta azt az április 14-ei felvételt, amelyen Veres János pénzügyminiszter kijelentette: "Szabolcs számára ez a négy év sok fejlesztést és sok eredményt fog hozni. Az, hogy egyes térségek ezen belül, hogy fognak majd részesedni, azon fog múlni, hogy a térségeken belül milyen választási eredmény születik".

A fideszes képviselő a Büntető törvénykönyv két szakaszát idézve úgy vélte, a nyilatkozat kapcsán felmerülhet a választási eljárási törvény megsértésének - ezen belül a választók erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, illetőleg anyagi juttatással történő befolyásolásának gyanúja -, valamint a hivatali helyzettel való visszaélésnek a gyanúja.

Véleménye szerint Veres János nyilatkozata egyértelműen fenyegető, zsaroló, összeegyeztethetetlen a rendszerváltoztatás alapértékeivel.

"Ez egy olyan politikus nyilatkozata, aki megrészegült a hatalomtól, (...) aki nincs tisztában a demokrácia, a politikai tisztesség, (...) a politikai becsület alapjaival" - tette hozzá Deutsch-Für Tamás.

A politikus közölte: azt várják Gyurcsány Ferenc kormányfőtől, hogy azonnali hatállyal menessze a pénzügyminisztert, és Veres Jánost léptessék vissza a képviselőjelöltségtől. Emellett elvárják, hogy az SZDSZ határolódjon el Veres János - Deutsch-Für Tamás által "Veres-terrorként" aposztrofált - mondataitól.

Veres a szabolcsi szocialista lobbiról

A pénzügyminiszter az InfoRádióban elmondta: arról beszélt a szabolcsi polgármestereknek, hogy érdekük minél több MSZP-s képviselőt a parlamentbe juttatni, mivel nem mindegy, hány megyei honatya lesz a kormánypárti frakcióban.

Így tudunk nagyon erős szabolcsi lobbit alkotni - tette hozzá Veres János.

A politikus úgy vélekedett, hogy a kormánypárti képviselők többet tudnak elérni a térségüknek, mint az ellenzékiek.

"Ez a tény Magyarországon, és a jelenlévők pontosan egyetértettek azzal, amit elmondtam" - jelentette ki Veres János.

Kuncze önvizsgálatot javasol a Fidesznek

"Szeretném Deutsch-Für Tamást és a többieket a saját kormányzásuk időszakára emlékeztetni, aztán ha ott már levonták a tanulságot és elnézést kértek, akkor utána beszélhetünk az összes többiről" - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke újságírói kérdésre válaszolva.

A liberális pártelnök hangsúlyozta: az Orbán-kormány idején az akkor ellenzéki vezetésű településeket kiszorították mindenfajta támogatási lehetőségből.

Kuncze Gábor hozzátette: az elmúlt négy évben az önkormányzatok támogatása párt- és politikasemleges volt. Példaként említette, hogy az egyik legjobban támogatott város az ellenzéki vezetésű Debrecen volt.

Több érintett kifogásolja a Fidesz bejelentését

Több érintett polgármester nyílt levelet írt a Fidesznek, amelyben visszautasítják az ellenzéki párt által közölteket.

"A beszélgetésen résztvevők pontosan értették Veres János szavait, amelyek semmilyen nyomásgyakorlást nem tartalmaztak. Mélységesen felháborítónak tartjuk, hogy a Fidesz vezetői szövegkörnyezetükből kiragadott mondatok segítségével, koholt vádak alapján igyekeznek befeketíteni a találkozó résztvevőinek nevét" - írták levelükben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×