Infostart.hu
eur:
361.72
usd:
315.47
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Hiller: az MSZP nem tervez adóemelést

A szocialisták semmilyen kormányzati kérdésről nem egyeztettek még az SZDSZ-szel - mondta az MSZP elnöke az InfoRádióban. Hiller István ugyanakkor hozzátette: támogatják miniszterelnök-jelöltjük törekvését, hogy az oktatási tárca élén szocialista miniszter álljon.

Sem a kormány struktúrája, sem személyi kérdések nem kerültek még terítékre a koalíciós pártok között - közölte az elnök.

Mint mondta: az erről szóló kijelentés Gyurcsány Ferenc saját terve, amelyben a szocialisták támogatják.

Hiller István elmondta: az MSZP nem tervez adóemelést kormányra kerülése esetén.

A párt elnöke úgy vélekedett, hogy az infrastruktúra fejlesztése ösztönzi a beruházásokat, így ebben az irányban haladnak majd.

A költségvetést a minisztériumok és háttérintézményeinek csökkentésével, a kiadások lefaragásával tennék rendbe.

Hiller István emlékeztetett arra, hogy szeptemberig kell a következő kormánynak elkészítenie a módosított konvergencia programot, amely tartalmazza a következő másfél év törekvéseit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×