eur:
393.85
usd:
365.06
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Négy szavazókört helyeztek át az árvíz miatt

Négyre nőtt azoknak a szavazóköröknek a száma, amelyeket át kellett helyezni az árvíz miatt - tájékoztatta az InfoRádiót a Pest-megyei Választási Bizottság elnöke. Szép Tibor főjegyző hozzátette: a megyében legalább ezer ember a lakhelyétől távol fog szavazni, mert vagy árvízkárosult, vagy a gátakon dolgozik.

Az árvízi védekezésben résztvevők péntek délután négy óráig kérhetnek igazolást jegyzőjüktől, ha nem a saját szavazókörükben akarnak szavazni.

Mivel a két forduló között már nincs mód arra, hogy ilyen dokumentumot kérjenek, ezért péntekig azt is el kell dönteniük, hol akarnak a második fordulóban voksolni.

Pest megyében csaknem ezren vannak azok a kitelepítettek vagy a gátakon dolgozók, akik nem az eredetileg kijelölt helyen voksolnak.

Szép Tibor elmondta: ahol tudták, megoldották, hogy ezek az emberek ugyanazon jelöltek közül választhassanak, mint ha lakóhelyükön voksolnának.

Elmondta azt is: a Szentendrei-szigetre is eljuttatták már a szavazási iratokat. Az árvíz miatt eddig négy szavazókört kellett áthelyezni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×