Infostart.hu
eur:
366.22
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Elemzők: a miniszterelnök-jelöltek saját táborukhoz szóltak

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor imázskampányt folytatott a miniszterelnök-jelölti vita során - mondták az InfoRádió által megkérdezett elemzők. A politikusok főleg saját szavazótáborukhoz szóltak.

Lánczi András szerint mindkét párt miniszterelnök-jelöltje imázskampányt folytatott, amely során Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is következetesen végigvitte saját stratégiáját.

A politológus Gyurcsány Ferenc előadásmódját dinamikusnak, agresszivitásba hajlónak, lekezelőnek és fellengzős stílusúnak nevezte.

Mint mondta: ennek vannak kockázatai; a szocialista jelölt túljátszotta szerepét.

Olyan volt, mint egy felvételiző színésztanonc, akinek az agitátort kellett eljátszania - mondta.

Kijelentette: Gyurcsány Ferenc a '90-es évek Orbán Viktorát akarta megjeleníteni.

A politológus szerint Orbán Viktor tapasztalt, nyugodt, mérsékelt politikusnak próbálta magát beállítani, ezzel viszont sokakban hiányérzetet kelthetett.

Saját táborukhoz beszéltek

Bence György filozófus az InfoRádiban azt mondta: mindkét jelölt elsősorban saját szavazótáborához beszélt. Szerinte nem véletlenül fogadták el ezt a furcsa formát, amely minden vitát mellőz, és amely során a témákat csak karcolgatták a politikusok.

Úgy látta: mindkét politikus ügyelt arra, hogy ne kövessen el hibát, hiszen ennek túl sok kockázata lenne.

A filozófus kijelentette: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is egy egytényezős varázsreceptre építette fel a mondandóját, miközben a problémákat bonyolultabban lehet megoldani. A szocialista jelölt az útépítést, míg a fideszes a járulékcsökkentést tartotta fontosnak.

Rossz tanácsot adtak

"Gyurcsány Ferencnek rossz tanácsot adtak a tanácsadói" - jelentette ki Stumpf István politológus, a Századvég Alapítvány elnöke, aki szerint a szocialista jelölt vehemens stílusával nem tudta rávenni a bizonytalanokat, hogy elmenjenek szavazni.

Az elemző úgy látta: Gyurcsány Ferenc vehemens stílusa azt bizonyította, hogy egy agresszíven dönteni képes politikus, a kompromisszumkészségről azonban kevésbé adott számot.

"A miniszterelnök átlépett egy olyan határt, amelyet egy civilizált politikai kultúrában ritkán lépnek át. Olyan kocsmai, alpári stílusban támadta a volt miniszterelnököt, ami arra utal, hogy összetévesztette a két rendezvényt" - jelentette ki Stumpf István.

Mint mondta, saját politikai bázisát az Andrássy úton kellett volna megerősítenie Gyurcsány Ferencnek.

Orbán Viktor ehhez képes mintha nyugtatókat vett volna be, olyan türelemmel viselte a provokációkat. Ezzel valószínűleg több lehetőséget is kihagyott, például elmondhatta volna, hogy a miniszterelnök által felhozott gazdasági mutatószámokat az Európai Unió többször visszadobta - vélekedett Stumpf István.

Hozzátette: a Fidesz jelöltje azt próbálta elhessegetni, hogy tőle kellene félteni a köztársaságot. Ebben a vitában az derült ki, hogy éppen a miniszterelnöktől kell félteni, vehemens stílusa miatt.

Gyurcsány volt a konfliktusvállalóbb

Török Gábor szerint is inkább Gyurcsány Ferenc volt a konfliktusvállaló a vita során.

Stílusában és mondanivalójában is konfrontatívabb volt, mint Orbán Viktor, holott ez inkább az ellenzéki jelölt szerepe kell, hogy legyen - vélekedett.

A politológus szerint a Fidesz elnökétől határozottabb fellépést várt volna a hallgatóság, ezért Török Gábor úgy látta: Orbán Viktor ezzel a magatartással kevésbé mobilizálhatja a bizonytalanokat, őket ugyanis erőteljesebb fellépéssel lehet megfogni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×