Infostart.hu
eur:
361.78
usd:
315.54
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Fekete János: a Munka Vörös Zászló Érdemrendje már megvan!

Átveszi állami kitüntetését a nemzeti bank volt alelnöke - erről Fekete János nyilatkozott az InfoRádióban. Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa azt mondta, Fekete János mindvégig védte a jegybank monopóliumait, "nem tartozott a reformerek közé", amikor a kétszintű bankrendszer kialakítása volt napirenden. A Fidesz elvárja, hogy lekerüljenek a kitüntetettek listájáról az államfő által kifogásolt emberek. Kuncze Gábor szabad demokrata elnök sem adna kitüntetést Feketének. A kormányszóvivő szerint álságos a Fidesz magatartása.

Fekete János, a jegybank egykori első elnökhelyettese azt nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy a Köztársasági Elnöki Hivataltól kapott egy levelet, amelyben arról értesítették, hogy kitüntetik.

Azzal, hogy "közben volt egy ilyen zavaró repülés" nem kell foglalkozni - mondta, majd hozzátette: elvárja, hogy a meghívó küldője értesítse, ha a kitüntetés átadása tárgytalanná válik.

Fekete János emlékeztetett arra, hogy 50 éven át dolgozott a Magyar Nemzeti Bankban.

"Állítólag, amit csináltam hasznos volt" fogalmazott, utalva arra, hogy emiatt "minden létező magyar kitüntetést", köztük a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét is megkapta.

Mindannyiszor tévedtek volna? - tette fel a kérdést Fekete János.

A személyével kapcsolatban Selmeczi Gabriella fideszes szóvivő által megfogalmazottakról azt mondta: sem komolyan, sem rossznéven nem veszi azokat.

Az ellenzéknek az a dolga, hogy próbálja a hitelét rontani azoknak az embereknek, akik valamit tettek, tesznek, és a baloldalon állnak. Nem fog sikerülni - vélekedett az MNB volt alelnöke.

Fekete János azt mondta: büszke arra, hogy hosszú időn keresztül részese volt Magyarország finanszírozásának.

{{keretes_cim}}

Az SZDSZ elnöke sem ért egyet azzal, hogy március 15-én a kádári diktatúra egykori miniszterelnök-helyettese és a nemzeti bank egyik akkori vezetője magas állami kitüntetést kap.

"Nem értek egyet a kitüntetésekkel, mert úgy ítélem meg, hogy mind Marjai József, mind Fekete János 1990 előtti tevékenységükért (...) minden elismerést megkaptak. 1990-ben volt egy rendszerváltozás, azóta pedig nem ismerek olyan tevékenységet a részükről, ami kitüntetést érdemelne" - mondta az SZDSZ elnöke.

Az állam által felvett hitelekről azt mondta: amikor a második világháború után bement a bankba, a kassza üres volt, az ország romokban hevert.

Az országot fel kellett építeni. Két megoldás volt: vagy 100 évig csináljuk, vagy megpróbáljuk meggyorsítani az újjáépítést idegen pénzzel, hitellel - tette hozzá Fekete János.

"Álságos magatartás"

Álságosnak nevezet a Fidesz magatartását a kormányszóvivő.

Batiz András az InfoRádióban azt mondta: arra ösztökéli a Fidesz a kormányfőt, hogy rúgja fel az elmúlt 15 év gyakorlatát; Gyurcsány Ferenc ugyanazt tette, mint elődei, a jelölőbizottságok által elkészített listákat továbbította az államfőnek.

"Az utolsó pillanatig a reform ellen"

Fekete János nem egyedül irányította a jegybank politikáját. Az eladósodás politikáját sem az MNB "csinálta", az apparátus feladata az volt, hogy megfelelő hitelekhez juttassa az országot - mondta az InfoRádióban Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa.

Emlékeztetett azonban arra is, hogy Fekete Jánosnak komoly vitái voltak a bankrendszer reformjával kapcsolatban.

Vitában állt a Pénzügyminisztérium pénzügykutatási intézetének dolgozóival - Surányi Györggyel, Bokros Lajossal és Asztalos Lászlóval - a bankrendszer és a tőkepiac átalakításának előkészítésében - mondta a főmunkatárs.

A jegybankban is folytak a kétszintű bankrendszer bevezetését célzó előkészítő munkák - tette hozzá.

Várhegyi Éva közölte: Fekete János nem a reformerek mellett állt, hanem az utolsó pillanatig próbálta védelmezni az MNB monopóliumait.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×