eur:
396.28
usd:
367.31
bux:
73550.81
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

A nők beismerik, hogy túl sokat költenek

A magyar nők többségének örömet jelent a vásárlás. A Gfk Hungária Piackutató legfrissebb felméréséből az is kiderül, hogy a férfiak inkább a jelenre koncentrálnak, míg a nők a jövőre.

A Gfk Hungária Piackutató igazgatója az InfoRádióban azt mondta: a felnőtt lakosságra általában jellemző, hogy biztonságra, nyugalomra törekednek. A férfiak azonban jobban figyelnek a karrierjükre. A megkérdezett nők 85 százaléka viszont azt mondta: számára fontosabb a családja, mint saját maga.

A kutatók azt is megállapították, hogy a nők lényegesen több időt töltenek vásárlással, mint a férfiak, igaz ennek része a családi bevásárlás is. A férfiak viszont egy-egy alkalommal több pénzt hagynak a boltokban. Számukra a minőség sokkal fontosabb, mint a mennyiség; a nők véleménye megoszlik erről - mondta Kozák Ákos.

Bár minden második nőnek szórakoztató, sőt öröm a vásárlás, kétharmaduk mégis úgy gondolja: vissza kellene fognia magát, mert túl sokat költ.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

Kós Hubert a győzelem után: csak az olimpián lehet olimpiát nyerni

A 21 éves magyar olimpiai bajnok csak érdekes kék színű nadrágjában tud 1 perc 55 másodperc alatti időt úszni, és azt üzente Kovács Benedeknek, hogy kösse fel a gatyát, és négy év múlva együtt álljanak olimpiai dobogóra - ha egyáltalán marad a 200 m hátnál, mert ez akár Léon Marchand-on is múlhat. A bajnok szólt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.02. péntek, 18:00
Nagy Sándor Gyula
Latin-Amerika kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára
Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Alaposan elromlott csütörtökön a részvénypiaci hangulat, a vezető európai részvényindexek több mint 2 százalékot estek, a rossz hangulat pedig átragadt az amerikai piacokra is, ahol főként az elmúlt hónapok ralijában élen járó részvényeket ütötték. A legutóbbi gyenge amerikai makroadat (50 alatti ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index) megjelenése után feléledtek az amerikai recesszióval kapcsolatos félelmek, a befektetők azt is elkezdték árazni, hogy az amerikai jegybank túlságosan későn csökkenthet kamatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×