Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Újabb madárinfluenzás megbetegedések Magyarországon

Négy újabb magyarországi helyszínen találtak madárinfluenzában elpusztult szárnyasokat.

A kormányszóvivő közölte: az Állategészségügyi Intézet laborvizsgálatai alapján Szentendrén egy tőkésréce, Százhalombattán egy dankasirály, Dunaszentbenedeken és a már korábban védőzár alá vont Nagybaracskán pedig egy-egy bütykös hattyú pusztult el a kórban.

Batiz András elmondta: meghozták a szükséges biztonsági intézkedéseket; kialakítják, illetve kiegészítik a védő- és megfigyelési zónákat, megkezdik az állattartók és -feldolgozók számbavételét, valamint - ahol szükséges - fokozzák a rendőri jelenlétet.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: emberek és háziszárnyasok továbbra sincsenek veszélyben.

Süth Miklós főállatorvos a kormányszóvivői tájékoztatón arról beszélt, hogy további vadszárnyasok megbetegedésére a vonulás végéig, körülbelül májusig lehet számítani.

A szakember hangsúlyozta: továbbra sincs szükség a baromfik beoltására, mert a betegség eddig csak a Duna mentén és egy Bács-Kiskun megyei tó mellett jelent meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×