Infostart.hu
eur:
383.48
usd:
329.22
bux:
108129.19
2025. december 8. hétfő Mária

Házasságon kívül jobb az élet?

Tavaly tovább csökkent Magyarország népessége, és már többen élnek házasságon kívül, mint házasságban - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új tanulmánya. Az ország lélekszáma év végén 10 millió 77 ezer fő volt.

Kamarás Ferenc, a KSH főtanácsadója az InfoRádióban elmondta: 2005-ben Magyarországon a születések és a halálozások száma is nőtt, ennek egyenlege mínusz 38 ezer fő.

A népesség fogyását csökkenti a pozitív vándorlási egyenleg, ennek köszönhetően csak 21 ezerrel csökkent az ország népessége, amelyet év végén 10 millió 77 ezerre becsültek - tette hozzá a demográfus.

Kamarás Ferenc közölte: a halálozások számát jelentősen megemelte a tavaszi influenzajárvány; a több gyermek születése pedig a húszas éveik második felében, illetve a harmincas éveik elején járó nőknek köszönhető, közülük sokan szülték meg első gyermeküket tavaly.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a házasságkötési kedv stagnál, a 15 évnél idősebb népességben pedig már többen vannak azok, akik házasságon kívül élnek - nőtlenek, hajadonok, elváltak, özvegyek - mint akik házasságban.

A gyermekek 35 százaléka tavaly házasságon kívül született - tette hozzá Kamarás Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bódis László: hazatérő és „rising star” tudósok, külföldi „nagy nevek” köré épül az új magyar tudásközpont-hálózat

Bódis László: hazatérő és „rising star” tudósok, külföldi „nagy nevek” köré épül az új magyar tudásközpont-hálózat

A kutató az első, köré kell felépíteni azt a környezetet, ami vonzza a tehetségeket egy tudásközpontban – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója. Világhírű és Nobel-díjas tudósok, illetve feltörekvő tehetségek köré, hosszú távú állami támogatással és nemzetközi együttműködéssel épülnek új központok.

Hack Péter az államfő akadályoztatásáról: a módosítással joghézagot orvosolnának, de komoly viták várhatók

Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök átmeneti akadályoztatását az államfő, a kormány vagy bármely országgyűlési képviselő kezdeményezésére az Országgyűlés állapíthatja meg egyszerű többséggel. A mostani javaslat alapján az Alkotmánybíróság nélkül nem lehetne így határozni. Hack Péter az InfoRádióban azt mondta, a javaslatban megfogalmazott megoldáshoz nem társul probléma, a vitákat az eltérő jogi megítélések erősíthetik fel.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×