eur:
395.74
usd:
367.17
bux:
73899.74
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Fidesz: politikai gengszterizmus Sárréten

"A szocialisták kampányával megjelent a politikai gengszterizmus a Sárréten" - mondta Arnóth Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője Püspökladányban.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt hét végén csuklyások "rontottak rá" Pokorni Zoltán választási fórumára, amit "nem lehet polgárpukkasztásnak tekinteni".

A politikus hozzátette: a csuklyások rátámadtak a rendezőkre, többek között az ő fiát is megütötték, és csak a Lungo Drom aktivistáinak segítségével sikerült kitessékelni őket.

Arnóth Sándor és Balogh Gusztáv, a Lungo Drom képviselője közölte: a csuklyás fiatalokat erőszak nélkül tessékelték ki, így alaptalanok azok a híresztelések, hogy bántalmazták a tollpárnákkal behatolókat.

Náluk később egy pillangókést is találtak a rendőrök - tette hozzá.

Kiss Sándor, Báránd fideszes polgármestere arról számolt be, hogy szombaton elzavarták a Kabán rendezett labdarúgó-mérkőzésről, ahová települése csapatát kísérte el.

Arnóth Sándor szóvá tette, hogy Csontos János, a térség szocialista országgyűlési képviselőjelöltje iskolákban, közintézményekben kampányol, ezzel "viszonylagossá teszi a törvényességet, és azt sugallja, hogy mindent lehet".

Csontos János nem minősít

"Arnóth Sándor képviselőtársam kijelentéseit nem minősítem, azok őt magát minősítik" - reagált az elhangzottakra Csontos János.

A szocialista országgyűlési képviselő megjegyezte: arról, hogy egy képviselő mikor, hol jelenhet meg, eltérő a véleményük.

"Az MSZP képviselői megkeresik az embereket, meghallgatják őket, én is így teszek: felkeresem a Sárrét összes civil szervezetét, és ennek keretében kerül sor intézménylátogatásokra is" - mondta a politikus.

Címlapról ajánljuk

Milák Kristóf volt edzője: "ne írjuk le őt, nagyon keveset tudunk a munkájáról"

Selmeci Attila szerint egy szuper formában lévő Milák Kristófot senki nem tudott volna legyőzni a 200 méteres pillangóúszásban a párizsi nyári olimpián. A sportoló volt edzője, a sportági szövetség szakmai alelnöke ezzel együtt nagyon büszke korábbi tanítványára. Az InfoRádió őt kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.01. csütörtök, 18:00
Kárpáti Róbert
sportpszichiáter
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. augusztus 1. 11:17
×
×
×
×