eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A nagyipari baromfitermelők a felelősek a madárinfluenzáért

A madárinfluenza terjedése nem a vadmadaraknak, hanem az intenzív, nagyipari szárnyas-termelésnek köszönhető - állapította meg a Nemzetközi Madárvédelmi Szervezet brit igazgatója.

Az Egészségügyi Világszervezet korábban úgy írta le a betegséget, mint ami vadmadarakban nem fordul elő járványos formában - mondta el az InfoRádióban a WWF Magyarország fajvédelmi szakértője a tanulmány kapcsán.

Steiner Attila közölte: a járvány először a baromfitelepeken jelent meg, és onnan terjedt át a vadmadarakra.

Délkelet-Ázsiában rengeteg madarat tartanak olyan zsúfolt, meleg párás helyen, ami melegágya a betegség terjedésének. Ezeken a farmokon alakult ki a kór magas megbetegítő képességű változata is.

Közben a háziállatok hozzászoktak a vírushoz, a kacsákban például tünetmentesen lappanghat a betegség, és továbbadhatják más madaraknak is anélkül, hogy megbetegednének.

Steiner Attila megerősítette: el kell gondolkodni azon, hogy hova vezet ez az embertelen tömegtermelés, és az, hogy a baromfihúst kontinensek között szállítják azért, mert a világ túloldalán olcsóbb az előállítása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×