Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Nőtt a Fidesz előnye

A választási kampány az elmúlt hetekben inkább a Fidesz, mint az MSZP híveit mozgósította, de továbbra is nagyon lassan növekszik a választópolgárok részvételi hajlandósága - derül ki a HVG-ben olvasható Medián-felmérésből.

A kutatás szerint 3-ról 5 százalékra emelkedett a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben a biztos pártválasztók körében.

A felmérés már azután készült, hogy a köztársasági elnök kitűzte a választások időpontját. 2002-ben ilyenkor már jelentősen emelkedett a biztos szavazók száma.

Akkor januárban a megkérdezettek 60 százaléka, februárban pedig már a 67 százaléka jelezte azt, hogy elmegy voksolni. Idén még mindig csak a megkérdezettek fele mondta ezt biztosra.

A két nagy párt támogatóinak szavazói hajlandósága az elmúlt hónapokban még megegyezett. Februárra viszont a Fidesz-szavazók körében 3 százalékkal magasabb értéket mértek. Azaz az ellenzéki párt az elmúlt hetekben jobban mozgósította támogatóit.

Az SZDSZ parlamentbe jutása is a mozgósításon múlik. A teljes lakosság körében 4 százalékon áll a párt. Az MDF-nél ennél is kevesebbet mértek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×