Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
316.49
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Tony Blair az MSZP mellett kampányol

Jövő héten Budapestre utazik a brit miniszterelnök, és beszédet mond az MSZP kongresszusát megelőző kampányrendezvényen - mondta el a párt elnöke az InfoRádióban.

Hiller István úgy vélte: Magyarország, a Gyurcsány-kormány és az MSZP számára is elismerés, hogy Tony Blair elfogadta a meghívást, és február 17-én beszédet mond a szocialista párt kampányrendezvényén, amely egy nappal előzi meg a kongresszust.

Az MSZP elnöke közölte: nem tudja, miről beszél majd a brit kormányfő, de vélhetőleg szól majd az Európai Unió jelentőségéről, a következő időszak lehetőségeinek kihasználásáról, a két ország, valamint az MSZP és a brit Munkáspárt kapcsolatáról is.

Tony Blair kimondottan az MSZP rendezvényére jön, és még aznap visszatér Nagy-Britanniába - tette hozzá Hiller István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×