Infostart.hu
eur:
361.69
usd:
315.91
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Munkahelyteremtő programokat indítana a kormányfő

A kormányfő a munkahelyteremtés érdekében két új - Start Plusz és Start Extra elnevezésű - program bevezetését javasolta az Országgyűlésben napirend előtt.

Gyurcsány Ferenc közölte: a pályakezdők elhelyezkedését segítő Start programhoz hasonlóan a Start Plusz a gyesről, gyedről visszatérők és a tartós munkanélküliek ismételt elhelyezkedését segítené azzal, hogy az első évben 15 százalékra, a második évben 25 százalékra csökkenti az utánuk fizetendő tb-hozzájárulás mértékét.

A Start Extra program az 50 év felettieken, valamint a 48 hátrányos helyzetű kistérségben és 200 településen élő tartósan munka nélkül lévők elhelyezkedését segíti azzal, hogy az első évben utánuk nem kell tb-járulékot fizetni, a második évben pedig csak 15 százalékot.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Start Extra program visszalépést jelentene a hatályos szabályozáshoz képest.

Áder János azt mondta: január 1-jétől, ha a 250 főnél alacsonyabb létszámmal dolgozó cégek három hónapnál régebben munkanélküli embereket alkalmaznak, nem kell tb-járulékot fizetniük, régiós besorolástól és életkortól függetlenül.

A miniszterelnök szólt a Fidesz által tervezett társadalombiztosítási módosításokról is. Szerinte alapvetően veszélyeztetné és kockáztatná Magyarország szociális biztonságát és pénzügyi egyensúlyát a tb-járulék 10 százalékpontos csökkentése.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a nagyobbik ellenzéki párt elképzelése növelné a Magyarországon munkát vállaló külföldiek számát, valamint az adófizetők és a nyugdíjasok pénzéből a tulajdonosok profitját.

Hozzátette: a tb-járulék 10 százalékpontos csökkentése 650 milliárd forintba kerülne az államkasszának, és csupán 150 milliárd forint bevétel származna abból, ha esetleg - a Fidesz számításai szerint - 200 ezer új munkahely jönne létre.

Az SZDSZ elnöke szerint a Fidesz járulékcsökkentési javaslata nem valósítható meg. Kuncze Gábor azt mondta: olyan körülményeket kell biztosítani, amely Magyarországra csábítja a befektetőket, akik munkahelyeket teremtenek.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt javasolta, hogy hozzák helyzetbe, segítsék a piacra jutásban a magyar kis-, és középvállalkozásokat, mert így javul a munkapiaci helyzet, csökken a munkanélküliség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×