Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
315.41
bux:
150133.52
2026. augusztus 12. szerda Klára
car model,calculator and coins on white table
Nyitókép: Facebook/MABISZ

Nem drágult a kötelező – de van, akinek mégis többet kell fizetnie

A 33 ezer forint körüli átlagdíj azt vetíti előre, hogy a korábbi évekhez képest idén kevesebben fognak váltani, illetve új biztosítást kötni – mondta az InfoRádióban az Insura.hu vezérigazgatója. Kozma Gábor azt javasolja az érintetteknek, hogy valamelyik összehasonlító weboldalon nézzék meg, hogy az az indexdíj, amit kaptak a jelenlegi biztosítójuktól, az több vagy kevesebb annál, mint amit más biztosítók ajánlanának autójukra.

A november 2-án indított, év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első napjaiban a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 32 900 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbi 33 ezer forintos szinttel, tehát a biztosítók összességében nem emeltek a díjaikon.

A év végi évfordulós kgfb-szerződéssel rendelkező autósok december elsejéig dönthetik el, hogy megtartják-e jelenlegi szerződésüket vagy új biztosítást kötnek.

A meglévő biztosító által megajánlott díjról november 11-ig kell megkapniuk a tájékoztatást az ügyfeleknek.

A biztosításközvetítő társaság felhívta a figyelmet arra, hogy a biztosítók közötti díjverseny hatására az átlagdíj összege befagyott tavalyhoz képest, de

a különböző díjazási szegmensekbe tartozó ügyfelek akár jelentős díjemelkedést vagy csökkenést is tapasztalhatnak, ezért célszerű megismerni az egyes biztosítók aktuális kínálatát.

Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta, nincs akkora hajrá, mint egy évtizeddel ezelőtt, hiszen már nemcsak január elsejére esnek kgfb-évfordulók, hanem az év bármelyik napjára, de azért a gépjárművek 14-15 százalékának az évfordulója továbbra is január elején van. Éppen ezért más hónapokhoz képest nagyobb üzleti forgalomra számítanak.

Sokan megfontolják a váltást, mert úgy gondolkodnak, hogy így akár jelentősebb összeget is meg lehet takarítani. Kozma Gábor ugyanakkor megerősítette, hogy a kampány első napjainak adatai alapján nem változtak különösebben az átlagdíjak, a korábbi években tapasztalt csökkenés megállt. Mint mondta,

a már említett 33 ezer forint körüli átlagdíj azt vetíti előre, hogy idén kevesebben fognak váltani, mint korábban.

Az Insura.hu vezérigazgatója úgy fogalmazott, talán még egy alkusz sem tudja megmondani előre, hogy kinek érdemes váltania, mert ez a döntés egyebek mellett függ attól, kinek milyen autója van, melyik biztosítónál volt eddig, az adott évben volt-e a balesete vagy sem, okozott-e kárt. Ezek mind-mind olyan tényezők, amelyek befolyásolhatják a díjat. Kozma Gábor azt javasolja, hogy amikor az érintettek megkapják a biztosítójuktól az indexlevelet, akkor keressenek egy összehasonlító weboldalt, és nézzék meg, hogy az az indexdíj, amit kaptak a meglévő biztosítójuktól, az több vagy kevesebb annál, mint amit ugyanerre az autóra egy másik biztosító ajánlana.

Az éves díjak idén is számos kedvezménnyel csökkenthetők. Az ügyfelek 95 százaléka egy összegben rendezi az éves díjat, mert ezért díjkedvezmény jár, ahogy az átutalásos vagy a kártyás fizetésért. Csekkre idén már csak a szerződők 11 százaléka tart igényt. Idén is népszerű az e-kommunikációs kedvezmény, amellyel azt vállalja az ügyfél, hogy a biztosítóval elektronikusan tartja a kapcsolatot. Az újdonságok között az egyik biztosító olyan ajánlatot kínál, amely egy vezetést figyelő és elemző, okostelefonon futó alkalmazás letöltéséért és rendszeres alkalmazásáért ad díjkedvezményt az erre vállalkozóknak.

Az év végi kgfb-kampány még idén is több mint 750 ezer gépjárművet, köztük mintegy 400 ezer személygépkocsit érint. Január 1-jével jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói cserélhetik le szerződésüket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

A szerdai nap legfontosabb eseménye az amerikai inflációs adat publikálása volt, a lassuló áremelkedési ütem a kamatemelési várakozások mérséklődésének irányába hat. Mindeközben a közel-keleti feszültségek és az ismét emelkedő olajár továbbra is jelentős bizonytalanságot okoznak. A dollár az ázsiai kereskedésben enyhén erősödött, a fogyasztóiár-adat után azonban gyengülésnek indult. A forint a keddi gyengülés után az euróval szemben 365 környékéről kezdte a napot, a délutáni órákra viszont mintegy 1,5 egységet erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×