A halált a modern orvostudomány az agyi és keringési funkciók visszafordíthatatlan megszűnéseként határozza meg. Ám hogy pontosan mikor válik visszafordíthatatlanná ez az állapot, az a jelek szerint korántsem olyan egyértelmű, mint korábban hittük.

A témát az American Association for the Advancement of Science (A Szövetség a Tudományos Haladásért) phoenixi konferenciáján vetette fel egy kutató.

?Human brains may remain active for up to 90 minutes after death.

?Scans have revealed electrical activity after the heart stops, similar to what is present during dreams.

?US researcher Anna Fowler says her findings could mean medics should carry out CPR for longer than is… pic.twitter.com/W5BtNuLwHS

— Beat 102 103 (@beat102103) February 15, 2026

Anna Fowler, az Arizonai Állami Egyetem hallgatója. Előadásában úgy fogalmazott: az élet és a halál közötti átmenetet nem úgy kell elképzelni, mintha hirtelen „lekapcsoltuk” volna az életet, hanem inkább egy fokozatos folyamatként, amit meg is lehet szakítani.

„A biológiai és idegi funkciók nem szűnnek meg hirtelen. Percek vagy akár órák alatt halványodnak el, ami arra utal, hogy a halál inkább folyamat, mint azonnali esemény”

– mondta a szakmai közönség előtt.

„Visszafordítható” halál?

Fowler több tucat tanulmányt elemzett, köztük olyan kutatásokat is, amelyek az „a halál küszöbén zajló, neuroelektromos aktivitást” vizsgálták.

Állítása szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy a tudat bizonyos elemei rövid ideig fennmaradhatnak még akkor is, amikor az agyi aktivitás már nem mérhető és kimutatható a hagyományos eszközökkel. (Fowler ugyanakkor mindezt egy előadáson mondta és még nem jelent meg szakmailag jóváhagyott, a kutatását alátámasztó tudományos cikk a szaklapokban).

Korábbi tanulmányok arra jutottak, hogy az agy képes elektromos jeleket kibocsátani percekkel a klinikai halál beállta után, sőt, megfelelő konzerválás mellett akár órákon keresztül is.

A 2023-ban a Resuscitation (Újraélesztés) című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint „a tudatosság, az éberség és a kognitív folyamatok a szívmegállás utáni újraélesztés idején, akár egy órán keresztül is fennmaradhatnak”.

Az adatok szerint a szív leállását túlélők akár 20 százaléka számol be tudatos élményekről abból az időszakból, amikor a kéregaktivitás nem volt kimutatható. Néhányan visszaigazolható dolgokat észleltek – olyan részleteket, amelyek a kórteremben zajlottak.

Dr. Sam Parnia, a New York University intenzív terápiás és újraélesztési kutatási igazgatója szerint az is elképzelhető, hogy sok, kórházban elhunyt ember által hallott utolsó mondat az orvos által kimondott „a halál időpontja”, miközben tudatuk még rövid ideig működik.

Dr. Sam Parnia on the verified NDE perception of a patient | https://t.co/FR3F7Zdw0u | #NDEs #afterlife #consciousness pic.twitter.com/ajx3SgApU9

— Near-Death News (@neardeath) February 26, 2025

A halál mint „szakaszokra bontható” állapot

Fowler provokatív hasonlattal élt: „Ahogy beszélünk második vagy harmadik stádiumú daganatról, úgy a halálnak is lehetnek szakaszai.”

Ha ez a megközelítés elfogadottá válik, az komoly következményekkel járhat az újraélesztési protokollokra és arra is, hogy mikortól távolíthatók el a szervek, ha az illető belement abba, hogy donorként kezeljék. A kutató szerint a kórházaknak át kell gondolniuk, meddig folytatják az életmentő beavatkozásokat, és pontosan mikor kezdik meg a szervek eltávolítását.

„A halál biológiai időzítésének megértése segíthet abban, hogy ezeket a döntéseket tudományos precizitással és etikus módon hozzák meg”

– hangsúlyozta.

Mit élünk át a halál közelében?

A tudományos adatok mellett az úgynevezett halálközeli élmények személyes beszámolói is egyre nagyobb figyelmet kapnak. A tapasztalatok rendkívül változatosak: egyesek békéről és fényről számolnak be, mások kifejezetten nyomasztó, „pokolként” leírt élményeket élnek át.

A brit humorista, Bob Mortimer például korábban arról beszélt, hogy 2015-ben, amikor 32 percre leállt a szíve, „látta a fényt”.

Idén, egy amerikai édesanya, Hannah Mercado története szintén nagy visszhangot keltett. A 32 éves nő második gyereke születése után, súlyos szülés utáni vérzés miatt körülbelül egy percre a klinikai halál állapotába került. A placenta egy része a méhében maradt, ami masszív vérzést idézett elő; a nő elveszítette a vérének mintegy felét.

Beszámolója szerint úgy érezte, mintha az elméje és egy rendkívül erős, mindent betöltő fehér fény felé lebegett volna.

„Tudtam, hogy meghaltam. Totális békét éreztem” – mondta később. Az élmény hirtelen megszakadt, amikor újraélesztették, majd két vérátömlesztést kapott.

Más beszámolók azonban akár rendkívül rossz élményekről is szólhatnak. Egy volt drogfüggő „pokolként” írta le a műtőasztalon átélt élményét. Steve Kang 1998-ban, öngyilkosságot kísérelt meg, mert szerint „egy gonosz szellem erre kényszerítette”. Elmondása szerint olyasmin ment át, amit „még Kim Dzsong Il-nek vagy Adolf Hitlernek sem kívánt volna”.

A férfit a műtőasztalon próbálták megmenteni (ami sikerült is), miközben ő, későbbi elmondása szerint „megjárta a poklot”.

„Nem volt egy kellemes hely. Nem volt fény nem voltak növények, csak egy sziklás padló, mindenfelé bíborvörös-szerű sziklák. Felnézel és sötétséget látsz, mint egy olyan éjszakán, amikor nem süt a Hold”.

Kang még azt is felvetette, hogy bizonyos „lényeket” látott: „hatalmas, köpenyes démonok három, négy, öt emelet magasak”.

A férfi végül nyolc óra múltán tért magához, miközben egy keresztény csoport imádkozott az ágya mellett. „Az orvosok szerint csoda történt” – mondta.

Nem meglepő, hogy ezek után, az elmúlt több mint 25 évben a férfi evangélikus tiszteletesként élte az életét. A fenti két példában az a közös, hogy a halál-közeli élményekre kihathatott az azokat átélők hitrendszere.

A tudomány és a hit határán

Igazolta-e mindezt a tudomány? A kutatók óvatosságra intenek. Bár az adatok egy része meglepő, a tudat mibenléte továbbra is az idegtudomány egyik legnagyobb rejtélye.

Nem világos, hogy a mért neuroelektromos aktivitás milyen mértékben felel meg a szubjektív élménynek, és az sem, hogy a halálközeli beszámolók milyen arányban magyarázhatók agyi folyamatokkal, illetve utólagos, pszichológiai rekonstrukcióval.

Egy azonban biztos: a halál, amelyet évszázadokon át abszolút, éles határvonalnak tekintettünk, a modern kutatások fényében inkább egy átmeneti övezet képét mutatja. Olyan folyamatét, amelynek pontos biológiai és tudati dinamikáját a tudomány csak most kezdi feltérképezni.