Infostart.hu
eur:
386.79
usd:
332.07
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Robert Fico szlovák miniszterelnök az ukrán hivatali partnerével, Denisz Smihallal tartott sajtóértekezleten a két ország kormányának együttes ülését követően Ungvár közelében 2024. október 7-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Zuzana Gogova

Üzent a brüsszeli csúcs előtt Robert Fico

A szlovák miniszterelnök az Európai Unió március 6-i brüsszeli csúcstalálkozója előtt sajtótájékoztatón ismertette a Szlovákia feltételeit. Elmondta, hogy Pozsony nem fogja támogatni a háborút, és azt szeretné, ha az Európai Bizottság kérné Ukrajnát az orosz gáz Európába irányuló szállításának helyreállítására. Úgy véli, hogy Európa enélkül nem versenyképes.

„Ha az Európai Unió úgy dönt, hogy továbbra is masszív pénzügyi és katonai támogatást nyújt Ukrajnának, akkor ezt csak kétoldalú megállapodás keretében teheti meg” – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Robert Fico. A szlovák kormányfő nem hisz az „erővel elért béke” stratégiájában, mivel ez a stratégia az elmúlt három évben sikertelennek bizonyult. A miniszterelnök szerint a kormánynak az sem érdeke, hogy az állami költségvetésből az ukrajnai háborút finanszírozza. Kijelentette, hogy Szlovákia nem fog támogatni semmilyen katonai vagy pénzügyi segítségnyújtást, amely a háború elhúzódását eredményezheti, és kilátásba helyezte, hogy adott esetben megvétózhat egy ilyen indítványt.

A kormányfő megemlítette, hogy Orbán Viktor világos fenntartásokat fogalmazott meg a csúcstalálkozó Ukrajna támogatására vonatkozó részével kapcsolatban. Robert Fico állítja, hogy nem tárgyalt erről vele, és nem tudja, mi lesz Orbán Viktor álláspontja, ha az EU nem teljesíti kérését. Ugyanakkor megjegyezte, hogy

Szlovákia sem ért egyet a tagállamok többségével.

Elmondta, a csütörtöki csúcstalálkozón azonnali tűzszünetet fog javasolni Ukrajnában, a harcok beszüntetését és béketárgyalások megkezdését az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna részvételével. „Ha Oroszország és az Egyesült Államok valamiféle hátországot akarnak létrehozni, akkor hagyjuk őket egy ideig tárgyalni, majd egy bizonyos ponton csatlakozhat Ukrajna és akár Európa is” – jelentette ki Robert Fico.

A miniszterelnök nem ért egyet azokkal a kijelentésekkel, melyek szerint Ukrajna értünk harcol, sőt, Kijev szerinte az uniós tárgyalásokon kárt okoz Szlovákiának. Arról is tájékoztatott, hogy a kormány egyetért az Európai Unió és egész Európa védelmi képességeinek növelésével, komoly fenntartásai vannak azonban az Ukrajnával kapcsolatos következtetésekkel. A miniszterelnök úgy véli, az a stratégia, amely szerint Ukrajnának a tárgyalásokon a lehető legerősebbnek kell lennie, irreális, míg

az „erővel elért béke” stratégiája csupán azért született, hogy a háború tovább folytatódhasson.

Robert Fico hangsúlyozta, Szlovákia külpolitikai állaspontja változatlan, az ország továbbra is az EU és a NATO tagja, csupán az értelmetlen gyilkolástól határolódik el. Kitart amellett, hogy az ukránok elutasítják a tűzszünetet, és harcolni akarnak, szerinte múlt pénteken a Fehér Házban ez vezetett a Volodimir Zelenszkij és Donald Trump között kialakult vitához. A szlovák miniszterelnök egyetért az amerikai elnökkel abban, hogy az ukrán elnök a harmadik világháború kitörését kockáztatja. A Zelenszkij mellett kiálló európai vezetőket Robert Fico háborúpártinak nevezte, a párizsi és a londoni találkozókat pedig háborús találkozóknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Tényleg a béke elnöke Donald Trump? A válasz sokakat meglephet

Tényleg a béke elnöke Donald Trump? A válasz sokakat meglephet

A 2024-es elnökválasztási kampányban gyakran hangoztatott érv volt republikánus oldalról, hogy Donald Trump egyetlen háborút sem indított első ciklusa alatt, és az amerikaiak erre számíthatnak tőle ezután is. Mi több, a volt ingatlanmágnás úgy állította magát szembe a demokratákkal, hogy azt állította: „Ha Kamala nyer, csak halál és pusztítás vár ránk, mert ő a végtelen háborúk jelöltje. Én vagyok a béke jelöltje.” Mérlegre téve a Trump-adminisztráció első évét, különös figyelemmel Nicolás Maduro venezuelai diktátor bő egy héttel ezelőtti elrablására, viszont jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki. Bár egyesek kezdettől fogva kétségbe vonták Trump elszigetelődéspárti, „békegalamb” renoméját, arra a kérdésre, hogy a „béke jelöltjeként” kampányoló Trump miért nem cselekszik a „béke elnökeként” a kritikusai szerint, egy lassan három évtizede azonosított külpolitikai iskola nyújthat válaszokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×