Infostart.hu
eur:
353.59
usd:
305.78
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Bratislava, Slovakia. Grassalkovich Palace - seat of the President of Slovakia. Governmental building
Nyitókép: Varsescu/Getty Images

Durvul a hangnem Pozsonyban

Robert Fico szlovák miniszterelnök amerikai szolgának nevezte az államfőválasztáson induló Ivan Korčokot, az elnökválasztáson való indulását a múlt pénteken hivatalosan is bejelentő Peter Pellegrini mögé viszont pártjával, a Smerrel együtt támogatja.

„A Smer vezetősége egyöntetűen úgy határozott, hogy a párt Peter Pellegrinit, a Hlas elnökét támogatja a köztársaságielnök-választáson” – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő a közszolgálati rádió hétvégi vitaműsorában.

„Ő nem Amerika szolgája, mint Ivan Korčok, hanem egy olyan ember, akinek van saját véleménye, és megosztás helyett az egyesítés a célja”

– mondta Robert Fico, hozzátéve, hogy Pellegrini mellett szól a nemzetközi tapasztalata, a jó kapcsolatai, és hogy erős baloldali érzelmű ember. A Smer nyilvános rendezvényt is szervez Pellegrini támogatására.

Peter Pellegrini, a hármas kormánykoalíció második pártjának, a Hlasnak az elnöke pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy megméretteti magát az államfői székért. Elmondta, hogy ha megnyerné a választást, akkor lemondana a Hlas elnöki posztjáról és a parlament házelnöki székéről is. Úgy véli, az elnök nem lehet sem kormánypárti, sem ellenzéki.

Szerinte téves az az elképzelés, hogy a köztársasági elnöknek ellensúlyoznia kell a kormányt.

„Személyesen fogom garantálni, hogy Szlovákia továbbra is erős tagja legyen az Európai Uniónak és a NATO-nak. De olyan szuverén külpolitikát fogok folytatni, amely elsősorban a szlovák nemzeti érdekeket védi” – jelentette ki Peter Pellegrini.

Az AKO közvélemény-kutató ügynökség legújabb, január 11. és 16. között végzett felmérése szerint Pellegrini támogatottsága az elnökválasztás első körében ugyan maradt 41 százalékos, ám Ivan Korčoké 38 százalékra jött fel a novemberi 30 százalékról. A volt külügyminiszter tavaly augusztus végén jelentette be, hogy indul az államfői tisztségért. Több mint 40 ezer támogatói aláírást gyűjtött össze, hogy elindulhasson a választáson.

„Az fog eldőlni, hogy olyan ember kerül-e az államfői székbe, aki a miniszterelnök asszisztenseként fog működni, vagy olyan, aki egyrészt képes az együttműködésre, de arra is, hogy világos álláspontot képviseljen, és egyértelműen szembehelyezkedjen azokkal a dolgokkal, amelyek nincsenek rendben” – jelentette ki az ellenzék támogatását élvező Ivan Korčok, aki megválasztása esetén függetlenséget és pártatlanságot ígér.

Szlovákiában a köztársasági elnökválasztás első fordulóját március 23-án tartják. A választás első fordulójában az a jelölt szerezheti meg az államfői posztot, aki megkapja az összes szavazásra jogosult választópolgár voksának több mint felét. Amennyiben ez egy jelöltnek sem sikerül, a második fordulóba a két legjobb eredménnyel rendelkező jelölt jut. A második fordulóban a győzelemhez már elégséges a választáson részt vevő szavazópolgárok többségének voksa. Amennyiben második fordulóra is sor kerülne, azt április 6-án tartják meg. A jelenlegi szlovák államfő, Zuzana Čaputová megbízatási időszaka 2024. június 15-én jár le, Čaputová már korábban bejelentette: nem indul az idei megmérettetésen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×