Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.33
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Eduard Heger szlovák miniszterelnök a V4-Egyiptom csúcstalálkozó utáni sajtónyilatkozaton, a Várkert Bazárban 2021. október 12-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormánykoalíció egyben tartásáról szól a politikai nyár Szlovákiában

Eduard Heger szlovák kormányfő a következő hetekben, a nyár végéig tárgyalásokat folytat a partnereivel, mert fontosnak tartja, hogy a négyes koalícióval fejezzék be ezt a választási időszakot. Zuzana Čaputová államfő is a koalíciós válság mielőbbi megoldását várja.

A kormányválság azután éleződött ki Szlovákiában, hogy a parlament visszavonta az Igor Matovič pénzügyminiszter által kidolgozott ún. inflációellenes törvény államfői vétóját. A liberális SaS, vagyis a Szabadság és Szolidaritás felmondta a koalíciós szerződést, és egy új szerződés kidolgozását követeli, valamint Matovič távozását a pénzügyminisztérium éléről. Igor Matovič pártja, az OĽaNO ezt elutasítja.

Az SaS kijelentette:

a párt már nem része a négyes koalíciónak, és ha augusztus végéig nem teljesítik a követeléseiket, a minisztereik beadják a lemondásukat.

Richard Sulík, az SaS pártelnöke azóta már találkozott a kormányfővel. Eduard Heger felszólította a liberálisokat, hogy lépjenek vissza egyet.

A miniszterelnök már Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel is találkozott, hogy a kialakult helyzetről egyeztessen. Eduard Heger ezen a találkozón leszögezte, a négypárti koalíciónak együtt kell maradnia a választási időszak végéig. Elmondta, úgy kell felkészíteni Szlovákiát a következő választásokra, hogy ezek után is a demokratikus pártok alakíthassanak kormányt.

„Bármilyen megoldásra nyitott vagyok, amely abban segítené a négyes koalíciót, hogy befejezze ezt a választási időszakot” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy további lehetőségekkel is foglalkozik, és a kisebbségi kormányzást is lehetséges forgatókönyvnek tartja.

„Erről is beszéltünk, és jelenleg semmit sem tudok garantálni”

– válaszolta arra a kérdésre, hogy tudta-e szavatolni az államfőnek, hogy az SaS távozása után a kormánynak megmaradna a támogatottsága a parlamentben.

A kormányfő szerint az ellentét azzal a közvélemény-kutatással indult, amelyben párttársa, Igor Matovič a legnépszerűtlenebb politikusként jelent meg. Hangsúlyozta: egy demokratikus országban nem a közvélemény-kutatásoknak kell meghatározniuk a koalíció kialakítását. „Egy demokratikus országban erről a választók döntenek a választásokon, amelyek négy évre szóló mandátumot biztosítanak" – mondta. Szerinte arról is a választók döntenek, hogy ki alkotja a koalíciót.

Richard Sulík, az SaS vezetője kijelentette, ha a miniszterelnök inkább a kisebbségi kormányzást választaná egy problémás személy távozása helyett, az nem az ország, hanem saját pártja, az OĽaNO érdekeiről szólna. Emlékeztette Eduard Heger miniszterelnököt, hogy a koalíciós szerződés felmondásának oka éppen Igor Matovič pénzügyminiszter viselkedése.

Zuzana Čaputová államfő a koalíciós válság mielőbbi megoldását várja.

Olyan lépéseket vár a kormányfőtől, amelyekkel biztosítani tudják a kormány stabilitását. A miniszterek cseréjét a válság egyik lehetséges megoldásának tekinti.

„Az egyik lehetőség, hogy szeptemberben lecserélik a minisztereket, amihez az én együttműködésemre is szükség van” – jelentette ki a szlovák köztársasági elnök, hozzátéve, hogy ez már a második komoly belpolitikai válság a választások óta.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×