Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.75
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Szlovákiában már szinte minden a régi rend szerint működik

A Csehországban és Magyarországon élő állampolgárok kedd reggeltől 48 órára átmehetnek Szlovákiába, ha igazolni tudják, hogy abban az országban élnek – jelentette be Igor Matovič szlovák miniszterelnök a járványügyi szakemberekkel folytatott tanácskozás után.

„Továbbra is marad a veszélyhelyzet Szlovákiában” – közölte Igor Matovič kormányfő, noha a végleges döntés a szakemberek kezében van. A járványügyi szakemberekből álló konzílium ugyanakkor további enyhítésekről is döntést hozott.

A Magyarországon vagy Csehországban élőknek két dokumentumot kell felmutatniuk ahhoz, hogy 48 órára átjöhessenek Szlovákiába.

„Ez lehet villany- vagy telefonszámla is” – tette világossá Matovič. Ideiglenes vagy állandó lakóhelyről szóló igazolást nem kell bemutatni.

Június 3-tól, azaz szerdától a szájmaszk viselésének kötelessége kint a szabadban 2 méteres távolságra csökken, belterekben és tömegrendezvényeken továbbra is kötelező. A kulturális rendezvények szervezését is lehetővé tették, úgynevezett sakktáblaszerű ülésrend alkalmazása mellett, illetve a fellépőktől már nem követelik meg a negatív koronavírus-tesztet.

Június 10-től legfeljebb 500 résztvevővel meg lehet tartani a rendezvényeket,

július 1-jétől az év végéig már 1000 ember is részt vehet az eseményeken.

Ebbe beletartoznak a sportesemények is, így a június 13-án újrainduló élvonalbeli labdarúgóbajnokság meccsei is.

Kinyithatnak a fitnesztermek, a wellness-szolgáltatások, kaszinók és a fürdők is. A szállodákban nem kell majd 24 órát várni a vendég távozásától az új vendég fogadásáig. A teraszokon és az éttermekben megszűnik az a korlátozás, hogy egy asztalnál csak 2 személy ülhet. A nyugdíjasoknak fenntartott délelőtti bevásárlási órákat is megszüntetik.

A taxisofőrök számára szerdától már csak ajánlott az őket az utastértől elkülönítő válaszfal alkalmazása, a gépkocsi klímaberendezését is bekapcsolhatják, illetve a két fuvar közötti 15 perces szünet betartása sem lesz kötelező.

Szlovákiában hétfőn rekordszámú, 6418 koronavírus-tesztet végeztek el, és

egyetlen egy sem volt pozitív.

Az országban eddig 1522 esetben igazolódott be a fertőzés, 1372-en meggyógyultak, még 38 személyt ápolnak kórházban. Május 16. óta nincs újabb halálos áldozata a járványnak, melyben Szlovákiában 28-an hunytak el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×