Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
315.09
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Provokatív évadra készül a Jókai Színház

Megőrizni a népszínházi arculatot, és fricskát mutatni bizonyos társadalmi jelenségeknek – eme irányvonal mentén várják a közönséget a révkomáromi Jókai Színház következő, immár 67. évadára. Két fontos eseményre is készül a színház: Lehár Ferenc születésének 150., valamint a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára.

A révkomáromi Jókai Színház a kassai Thália Színház mellett a Felvidék másik magyar kőszínháza. A teátrum tagjai megtartották a hivatalos évadnyitó ülést, melyen Tóth Tibor színházigazgató elmondta, az elmúlt évben sikerült megszólítaniuk olyan nézőket is, akik korábban nem jártak színházba. Fő céljuk, hogy újra és újra megtöltsék a 350 férőhelyes nézőteret, amihez a nézői igények minél szélesebb körű teljesítése szükséges.

A direktor szerint a visszajelzések pozitívak. Szórakoztató jellegét a színház a 2019/2020-as évadban is megőrzi, ám az új évadnak merészebb népszínházi arculatot szánnak. Tóth Tibor úgy fogalmazott, hogy egy vidéki színháznak népszínháznak kell lennie, a közösséget kell szolgálnia, ez az elsődleges cél.

„A színház 2019/2020-as repertoárja népszínházi arculat kialakításán belül fogalmazódik meg a lehető legtöbb színházi műfajt felvonultatva. Ez tavaly is így volt. Az idei évad annyiban különbözik a tavalyitól, hogy egy picit merészebb, provokatívabb, kicsit karcosabb előadások lesznek. Az évadunk jeligéje lehetne akár az is, hogy a tisztességesnek mondott hazug és álszent erkölcsök többször visszaköszönnek majd az előadásainkból” – árulta el a színidirektor.

A Jókai Színház öt saját bemutatóval készül az új évadra, több nagy sikerű darabot műsoron tartanak és vendégelőadásoknak is otthont adnak. Látható lesz majd

  • A Glembay ház című ritkán játszott naturalista dráma Martin Huba rendezésében;
  • a Valódi hamisítvány című vígjáték Hernádi Judit és Kern András előadásában, amelyet Valló Péter rendezett,
  • a Bolha a fülbe című Feydeau-vígjáték a fiatal Horváth Illés rendezésében;
  • a Szeretkezz, ne háborúzz! című zenés komédia, amit Hargitai Iván rendez majd és
  • a Rokonok című Móricz-színmű, amelyet Béres Attila állít színre.

Vendégelőadásokból sem lesz hiány. Ezek között szerepel majd a Tücsöklakodalom, a Lenkey tábornok, a Táncrapszódia, A Tenkes kapitánya és a Naplemente előtt című darab.

Az idei évadban két évfordulóra is megemlékeznek a színpadon. Az egyik Lehár Ferenc 150. születésnapja, amikor is A víg özvegyet láthatja majd a nagyérdemű a Soproni Petőfi Színház előadásában. A másik pedig a trianoni békediktátum száz évvel ezelőtti aláírása. Ennek apropóján Gáspár Sándor egyik dokumentumdrámáját, illetve Wass Albert Tizenhárom almafa című regényének színpadi változatát is megtekinthetik a nézők, akik a színház részletes programjáról a www.jokai.sk weboldalon tájékozódhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×