A koalíciós megállapodás értelmében júliustól havonta átlagosan ezer migránsnak engedélyeznék a beutazást Németországba családösszevonás címén. A belügyminiszter most beterjesztett törvénytervezete
megtiltaná azonban a családegyesítést azon menekülteknek, akik az úgynevezett Hartz IV segélyből élnek.
Ezt a juttatást még az ezredforduló után léptették életbe, és a régóta munka nélkül lévők kaphatják.
Mivel a menekültek jelentős hányada csupán átmeneti tartózkodási engedéllyel él Németországban, a Hartz IV segélyből tartja fenn magát, és ha Horst Seehofer törvénytervezete hatályba lép, lemondhat arról, hogy közvetlen hozzátartozóit viszont lássa.
A belügyminiszter azt is meg akarja szigorítani, hogy kik számítanak közvetlen rokonnak. Seehofer szerint csak olyan házastárs remélhet beutazási engedélyt férje vagy felesége után, akivel a frigy az érintett felek szúlóhazájában törvényes keretek között jött létre. Kiskorú gyermekek is jogosultak a beutazásra a szüleik után, valamint azok szülők is, akik a menekültáradattal egyedül érkező kiskorú gyermeküket követnék Németországba.
Testvérek vagy felnőttek szüleinek csatlakozását viszont kizárná a belügyminiszter javaslata.
Ugyanígy nem számíthatnak családösszevonásra betiltott szervezetek tagjai, valamint gyűlöletbeszéddel elhíresült prédikátorok vagy terrorgyanús személyek.
A kisebbik kormánypárt, a szociáldemokraták szerint a tervezett szigorítás ellentétben áll a koalíciós megállapodásba foglalt irányvonallal, és így a kormányon belüli elfogadása is kétséges, következésképpen minden jel arra vall, hogy
a menekültkérdés ismét felkorbácsolhatja az ellentéteket a két kereszténypárt vezetője, a belügyminiszter Horst Seehofer és a kancellár, Angela Merkel között.