eur:
410.54
usd:
361.25
bux:
85957.65
2025. április 14. hétfő Tibor
Perelnek a menekültek Németországban

Perelnek a menekültek Németországban

Az újraválasztásáért küzdő Angela Merkel kancellár változatlanul úgy véli, két évvel ezelőtt helyesen járt el, amikor megnyitotta az ország határait a menekültek tömegei előtt. Időközben ugyan számos megszorító intézkedés lépett életbe a menekültáradat korlátozására, valamint azon személyek távozásának szavatolására, akik nem részesültek menedékjogban, azonban – mint a Süddeutsche Zeitung cimű napilap közölte, – egyre többen a bíróságok segítségével remélik németországi tartózkodásuk biztosítását.

A német bíróságok egy ideje szinte mással sem foglalkoznak, mint a migránsok kereseteivel, amelyeket azért nyújtottak be, mert a hatóságok elutasították menedékjog iránti kérelmüket. A német bírók szövetségének elnöke egy interjúban elmondta, hogy lámpással keresnek segéderőket a felhalmozódott migránsügyek intézésére. A müncheni Süddeutsche Zeitung jelentése szerint csupán a nyár közepéig 283 ezren fordultak bírósághoz.

A keresetek számának felszökése főleg arra vezethető vissza, hogy a menedékjog megadásában illetékes szövetségi hivatal a közelmúltban számos új alkalmazottat vett fel és így idén már csaknem félmillió migráns ügyében tudtak döntést hozni. 190 ezer személy esetében nem találták indokoltnak a menedékjog megadását. A múlt évben is legalább ennyi elutasító döntés született.

Az érintettek jelentős része jogi útra terelte ügyét, annál is inkább, mert az ezzel kapcsolatos költségek nem őket terhelik és hamar elterjedt annak a híre is, hogy a bíróságok a keresetek csaknem felét a kérelmezők javára döntötték el, azaz érintettek megkapták a menedékjogot és az ezzel járó korlátlan tartózkodási engedélyt. Azonban sokan fordulnak bírósághoz családegyesítés céljából az úgy-nevezett oltalmazott státussal rendelkező migránsok is, akik nem teljesítik a menekültkénti elismerés feltételeit, de kitoloncolni sem lehet őket, mert hazájukban biztonságuk veszélyben forog. Ez év első fél évben közel 70 ezer, tavaly pedig mintegy 150 ezer menedékkérő kapott ilyen jogállást.

Az oltalmazott státussal rendelkezők családegyesítését tavaly megszigorították és így 2018 tavaszáig nem hozhatják maguk után hozzátartozóikat. Ez ellen sokan szintén jogi úton próbálnak fellépni. A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint idén már 60 ezer vízumot adtak ki családegyesítés címén, tavaly pedig közel 100 ezret.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Óvatosságra intett Rusvai Miklós: a vírus még nem tűnt el, fontos időpontot adott meg

Óvatosságra intett Rusvai Miklós: a vírus még nem tűnt el, fontos időpontot adott meg

Megszűnt a ragadós száj- és körömfájás miatti közvetlen fertőzésveszély, de ez nem jelenti azt, hogy a vírus ne lenne jelen az országban – mondta az InfoRádióban Rusvai Miklós. A vírusszakértő hozzátette: igazán csak az utolsó járványkitörés után három hónappal, vagyis hozzávetőlegesen július elején lélegezhetnek fel a gazdák, addig korlátozó intézkedésekre is szükség lesz.

Szakértő: úgy megy át az arany ára a lélektani határokon, mint kés a vajon

A világ egyik legnagyobb befektetési bankja, a Goldman Sachs megemelte 2025 végére vonatkozó aranyár-előrejelzését 3300 dollárról 3700 dollárra unciánként, elsősorban a jegybankok vártnál erősebb kereslete és a tőzsdén kereskedett alapokba (ETF) való jelentős pénzbeáramlások miatt, amit a recessziós kockázatok megnövekedése hajt. A részletekről Schmidt Kálmánt, az aranypiac.hu ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.04.15. kedd, 18:00
Palócz Éva
a Kopint-Tárki vezérigazgatója
Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn

Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn

Virágvasárnap az oroszok két ballisztikus rakétát lőttek ki az északi Szumi városára, a támadásban 34 polgári lakos vesztette életét, 117-en megsebesültek. Ez volt ebben az évben eddig a legtöbb civil halálos áldozatot követelő orosz támadás Ukrajna ellen. A világ vezetői sorra ítélték el a történteket. Az Egyesült Államok vezetői ugyan együttérzésüket fejezték ki, de nem ítélték el egyértelműen Oroszországot a támadásért. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította Ukrajna partnereit, gyakoroljanak még nagyobb nyomást Moszkvára. Egy a támadástól függetlenül, vasárnap sugárzott interjúban az ukrán államfő ukrajnai látogatásra hívta Donald Trump amerikai elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×