Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Úgy tűnik, vége a szlovák kormányválságnak

Úgy tűnik, vége a szlovák kormányválságnak

A szlovák koalíciós pártok vezetői megegyeztek egymással, és megüzenték, felkészültek a koalíciós szerződés kibővítésére. A nyári politikai vihar amilyen hirtelen jött Szlovákiában, olyan gyorsan ért véget. A Smer, az SNS és a Híd elnöke a színfalak mögött jutottak dűlőre.

Miközben kedden reggel még mindenki arra várt, estére összeül a koalíciós tanács, délelőtt jött hír, hogy hírügynökségi forrás szerint Andrej Danko, a kormányválságot kirobbantó Szlovák Nemzeti Párt elnöke lemondta a részvételét a várva várt egyeztetésen, és sms-ben azt üzente, tartsák meg inkább a jövő héten. Kedden este pedig már arról volt szó, nincs is szükség a koalíciós találkozóra, mert a három pártelnök időközben a paravánok mögött megegyezett egymással. „Telefonon egyeztettünk, és önök arról nem is tudnak, hogy hányszor hívtuk egymást naponta” – mondta Bugár Béla, a Híd vezetője.

Robert Fico, Andrej Danko és Bugár Béla végül közös nyilatkozatot adott ki a koalíciós szerződés kiegészítésének előkészítésével kapcsolatban, miközben a sajtót vádolták a kialakult helyzet miatt. „Tele van a hócipőm azzal, hogy lépten-nyomon különféle válságot vagy álválságot kelljen oldani. A sajtónak nem kell az embereket feleslegesen idegesíteni azzal, hogy találkoznak-e a politikusok vagy sem. Az eredményről kell beszámolni, mert az a mi felelősségünk” – jelentette ki Bugár.

A kormánykoalíciót alkotó pártok elnökei a tegnapi konzultációt követően megegyeztek a mai kormányülés rendes lefolyásáról és a kormányülés programját is jóváhagyták.A koalíciós szerződés kiegészítése előkészítésének ütemtervéről is megegyeztek, miközben jelezték, a kormány programnyilatkozatának további prioritásaira fordítanak majd nagy figyelmet.

Robert Fico miniszterelnök a mai kormányülésre és a tervezett koalíciós tanácsra utalva megjegyezte: ideje, hogy a kérdés végre politikai síkra terelődjön. A szlovák kormányfő továbbra is elutasítja az előrehozott választás lehetőségét, mivel szerinte az minden reményt eloszlatna azzal kapcsolatban, hogy Szlovákia az Európai Unió magjához tartozzon.

A pártelnökök állítják, folytatják a kormányzást, a politikai elemző azonban azt mondja, nem hárult el teljesen a koalíciós válság. „A helyzet csupán annyiban változott, hogy ma már világos, a Szlovák Nemzeti Párt kiszámíthatatlan partner, ezért koalíciós partnereinek folyamatos készültségben kell lenniük“ – jelentette ki Ján Baránek elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×