Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula
Moszul felszabadult, de hosszú lesz az újjáépítés

Moszul felszabadult, de hosszú lesz az újjáépítés

Három évvel azután, hogy a dzsihadisták elfoglalták Irak második nagyvárosát, az iraki miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy felszabadították Moszult az Iszlám Állam uralma alól. Az ENSZ közben közölte: jóval többen menekültek el, mint amire számított, és sokáig tart majd az újjáépítés.

Haider al-Abadi miniszterelnök fekete katonai egyenruhában állt a kamerák elé Moszulban, hogy diadalittasan bejelentse: visszafoglalták az önkényesen kikiáltott, úgynevezett „Kalifátus” második városát.

„Itt és most bejelentem a hazugságra épülő terrorista állam bukását és összeomlását

Moszulból, ahol a Daes terroristái kikiáltották az államukat – utalt az Iszlám Állam vezetőire.

A várost egy 100 ezres szövetséges haderő foglalta vissza. Soraiban egyaránt harcolnak kurd pesmerga harcosok – bennük női alakulatok - , iraki kormányerők és Irán által támogatott síita milíciák, amelyeket a levegőből az amerikai vezetésű koalíció támogatott.

A katonáinak köszönetet mondó iraki miniszterelnök azt mondta: még nem végezték el a feladatot.

„Stabilitást kell létrehoznunk, fel kell számolnunk az Iszlám Állam sejtjeit.

Ehhez szükség van összefogásra és a biztonsági és hírszerző erők munkájára - mondta, mielőtt felvonta az iraki lobogót.

Abadi beszédével szinte egy időben az Iszlám Állam saját közleményt adott ki, amiben azt állította, hogy támadást intéztek a Moszulba behatolt iraki erők ellen.

Bár a dzsihadista harcosok ellenállását hétfő estig sem sikerült teljesen felszámolni,

a hatóságok országszerte egyhetes nemzeti ünnepet hirdettek,

és Bagdad utcáin már vasárnap beindult az ünneplés.

A szunniták által létrehozott Iszlám Állam brutális rémuralma még a vele kezdetben szimpatizáló szunnita törzsi erőket is ellene fordította.

Moszul felszabadult, de hosszú lesz az újjáépítés

Az Egyesült Államok és regionális szövetségesei most attól tartanak, hogy Irán nyomulna be a szunnita szélsőségesek után maradó vákuumba Szíriában és Irakban is.

Az ENSZ közben arra hívta fel a figyelmet, hogy mekkora árat fizettek a moszuliak a felszabadulásért.

A másfélmilliós város lakosságából közel egymillióan menekültek el.

Közülük sokan abból a tucatnyinál is több kerületből, amelyet teljesen elpusztított az offenzíva. A hontalanok számát 700 ezerre becsülik és ezeknek a negyedeknek az újjáépítése „hónapokig vagy akár tovább tarthat” – mondta Lise Grande, az ENSZ Iraki Humanitárius Koordinátora a BBC-nek.

Az iraki erők azt mondták, hogy a maradék dzsihadisták egy 100x200 méteres területre szorultak vissza. Közben az óvárosba bejutott riporterek arról számoltak be, hogy

teljesen üresek az utcák, a romok között hullaszag terjeng.

Rukmini Callimachi, a New York Times tudósítója elmondta: a város keleti felében az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba. A rommá lőtt nyugati részről és az óvárosról viszont megjegyezte: kétséges, hogy valaha is újjá tudják építeni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×