Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Így reagált a német sajtó Merkel pártelnökké választására

A német média vezető helyen foglalkozik a Kereszténydemokrata Unió esseni kongresszusával, amely további két évre elnökévé választotta Angela Merkel kancellárt. Csaknem valamennyi tudósítás azzal kezdődik, hogy Merkelt Essenben a küldöttek alig 89 százaléka támogatta.

Az egyik legtekintélyesebb német napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung is kiemeli, hogy ez Angela Merkel pályafutásának második leggyengébb eredménye, hangsúlyozza azonban, hogy Angela Merkel továbbra is a Kereszténydemokrata Unió alternatíva nélküli vezetője.

A lap szerint ameddig a dolgok, kiváltképpen a menekültügyek viszonylag jól alakulnak, és a párt úgy érzi, hogy csak Merkellel van jövője, a tagság elsöprő többsége támogatni fogja.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung megszólaltatott sok küldöttet is az esseni kongresszuson, Türingia képviselője érthetetlennek nevezte a média fanyalgását, hogy Merkelt csak 89 és fél százalékkal választották újra. Hangsúlyozta, hogy ez az eredmény egy szabad választás esetén óriási elismerés, és az egykori NDK-ban szerzett tapasztalatait idézve utalt arra, hogy százszázalékos szavazat csak a kommunista rendszerben volt elképzelhető.

A Die Welt szintén kiemeli, hogy ezúttal gyenge volt a kancellár támogatottsága Essenben, de emlékeztet arra, hogy ez volt az első pártkongresszus a tavalyi menekültválság kirobbanása és Merkel ezzel kapcsolatos igencsak vitatott döntése óta.

A lap úgy véli, hogy a Kereszténydemokrata Unió időközben szigorított menekültpolitikáján. Az állami tévécsatorna Merkel újraválasztásával kapcsolatban emlékeztet arra, hogy az elmúlt év igencsak nehéz volt, pártja komoly vereségeket szenvedett a tartományi választásokon, sőt Mecklenburg-Előpomerániában a jobboldali populista Alternatíva Németország Számára nevű párt meg is előzte, ezért a jövő őszi országos választás távolról sem lesz könnyű Merkel szempontjából.

A Spiegel hírmagazin epésen csak annyit jegyez meg, hogy a pártvezetők megválasztása során senki sem kapott több szavazatot Merkelnél és ebből közvetve azt a következtetést is megkockáztatja, hogy nincs a láthatáron egy esélyes politikai utód, pedig ha ősszel Angela Merkelnek ismét sikerül megszereznie a kancellári tisztséget, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ki fog az örökébe lépni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×