Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Felrázta a francia választókat a Nemzeti Front győzelmi esélye

A mérsékelt jobboldal győzött Franciaországban a regionális választások második fordulóján. Tizenháromból hét régiót ezentúl a Nicolas Sarkozy vezette Köztársaságiak és szövetségesei irányíthatnak, ötöt pedig a szocialisták. A szélsőjobboldali Nemzeti Frontnak egyetlen régióban sem sikerült nyernie.

Mozgósította a francia választókat az a tény, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Front jelöltjei a regionális választások első fordulóját követően tizenháromból hat régióban az első helyen végeztek. A most vasárnap tartott második fordulón a szavazásra jogosultak csaknem hatvan százaléka vett részt, ami kifejezetten magas aránynak számít.

A végeredmények végül a második forduló előtt megjelent felméréseket igazolták vissza, amelyek azt mutatták, hogy a Marine Le Pen vezette párt egyetlen régiót sem fog tudni megszerezni. Igaz, ez alapvetően úgy jött össze, hogy a szocialisták két jelentős régióban, az észak-franciaországi Nord-Pas de Calais-Picardie-ban, illetve a déli Provence-Alpes -Cote d'Azurön visszaléptek a mérsékelt jobboldal javára.
Ezeket a visszalépéseket a Nord-Pas de Calais-Picardie régióban választást vesztő Marine Le Pen máris úgy értelmezte, hogy valójában nincs különbség a szocialisták és a mérsékelt jobboldal között, kijelentve, hogy a politikai törésvonal ezentúl a hazafiak és a globalizációt pártoló, úgynevezett mondialisták között húzódik. Amely megállapítás amúgy egybevág számos, a szélsőbaloldalhoz kötődő elemző értékelésével.

Ami a konkrét eredményeket illeti, a mérsékelt jobboldal egyik legnagyobb fegyvertényének az számít, hogy sikerült megszereznie a fővárost is magába foglaló Ile-de France régiót, és győzött az ország második gazdasági motorjának számító Auvergen-Rhone-Alpes régióban is. Elemzők ugyanakkor úgy vélik, a kormány meglehetősen gyenge teljesítménye ellenére a szocialisták kifejezetten jól szerepeltek, hiszen öt régióban sikerült győzelmet aratniuk.
A választásokat követően egyébként mind a jobboldali, mind a szocialista vezetők hangsúlyozták: meghallották a szélsőjobbra szavazó választók szerintük dühöt és kétségbeesést kifejező üzenetét, és gyökeresen változtatnak eddigi politikájukon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×