Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

30 szlovák katona érkezik a Balaton 2015 hadgyakorlatra

A pozsonyi kormány jóváhagyásának értelmében 30 szlovák katona vesz részt november 1-jétől a Balaton 2015 elnevezésű hadgyakorlaton. A migránsválsággal kapcsolatban életre hívott kiképzésre tíz haditechnikai eszközt is küld Szlovákia.

A tervek szerint logisztikai szakértők, felderítők, kommunikációs szakemberek, illetve az ún. PSYOPS, a pszichológiai műveletekért felelős egység tagjai vesznek részt az október 15. és december 15. között tartandó magyarországi hadgyakorlaton.

"A magyar fél 30 katonát kért tőlünk. Úgy döntöttünk, hogy ma 21 katonát küldünk a Balaton melletti táborba, valamint további 10 haditechnikai eszközt, melyek személy- és teherszállításra alkalmasak. A járművekkel együtt darukat és tartálykocsikat is útnak indítunk" - ismertette Robert Fico miniszterelnök hozzátéve, hogy további emberek küldésére is fel vannak készülve.

A kormányfő elmondta, "a szlovák katonák 45 napon keresztül, november 1-jétől december 15-ig teljesítenek majd szolgálatot Magyarországon, ahol magyar, lengyel és cseh társaikkal együtt különböző gyakorlatokon vesznek részt, és szükség esetén további katonákat is felkészítenek egy illegális határátlépők visszaszorítására szolgáló esetleges katonai beavatkozásra."

A szlovák védelmi miniszter a kormányülésen megjegyezte, hogy Magyarország a migránsválság megoldásának érdekében nem félt a jogszabály-módosítástól sem, minek következtében a hadgyakorlatot nem katonai színtéren is megtarthatják.

Martin Glváè leszögezte: "ez a V4-es együttműködés magasabb formája, maga a hadgyakorlat pedig olyan legiszlatív változtatások előmozdítója is lehet, melyeket később az Európai Unió is támogathat."

Szlovákia a múlt héten már egy ötvenfős rendőrcsoportot is kiküldött Magyarországra, hogy segítséget nyújtson a menekültválság miatt megszaporodott határvédelmi feladatok ellátásában. A csoport a visegrádi négyek között született megállapodás értelmében a magyar-szerb határon teljesít szolgálatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×