Egymás beszédét nem hallgatták meg, de végül találkoztak az ENSZ Közgyűlés margóján. Vlagyimir Putyin és Barack Obama kényszeredetten koccintott, miután a protokoll egy asztalhoz ültette őket.
Előzőleg a két államfő élesen bírálta a másikat az ENSZ Közgyűlésén. Putyin úgy időzítette New York-i érkezését, hogy akkor sétált le repülője lépcsőjén, amikor Obama elkezdte beszédét. Az ENSZ-székházba pedig akkor érkezett meg, amikor Obama már távozott a pulpitusról.
Válaszul Obama sem hallgatta meg az orosz elnök beszédét, pedig Putyin egy évtized után tért vissza a nemzetközi fórumra.
A két elnök látványosan különböző víziókat fogalmazott meg Szíria kérdésében: Obama bírálta az olyan országokat, amelyek szerint normális dolog az erő alkalmazása és a polgári lakosságot mészárló diktátornak nevezte Bassár al-Aszad szíriai elnököt
Putyin ugyanakkor ismét kiállt szövetségese, Aszad mellett és a Nyugatot okolta a háborúért. Szerinte a szíriai rezsim és a nyugati világ ellen is harcoló Iszlám Állam a 2003-as iraki invázió és az elbocsájtott iraki rendőrök és katonatisztek tömegéből merítette erejét. Emellett a Kadhafi líbiai elnököt bukását okozó nyugati bombázások nyomán erősödött meg.
Azt is felvetette, hogy meg nem nevezett nagyhatalmak szándékosan küldtek be iszlamista szélsőségeseket Szíriába, hogy megbuktassák a Nyugat-ellenes, világi kormányt.
Más vezetők hétfői ENSZ-beszédei alapján Putyin támogatói hangosabbak: Dilma Rouseff brazil elnökasszony csak az Iszlám Államot okolta a szíriai erőszakért. A kínai elnök nem említette név szerint az országot, csak a nemzetbiztonság tiszteletét hangsúlyozta. Roháni iráni elnök pedig az amerikai külpolitikát bírálta és azt mondta: az teremtett táptalajt a terrorizmusnak.
A kemény hangú beszédek ellenére Obama és Putyin a Ban ki Mun ENSZ-főtitkár által adott fogadáson már kénytelen volt találkozni. A fényképeken kényszeredett mosoly által kísért kézfogás látható.
Putyin volt az, aki nyilatkozott a találkozó után és azt mondta: "meglepő módon nyílt" beszélgetést folytattak és a tervezett egy óra helyett másfél órán át tárgyaltak. Az orosz elnök arról is beszélt, hogy "sok a közös kapcsolódási pont", "fennmaradnak vitás kérdések", de lehetséges az együttműködés. Obama nem nyilatkozott, viszont kormányilletékesek megerősítették: Washington és Moszkva megegyezett, hogy párbeszédet folytat a konfliktus rendezéséről.
Putyin engedékenyebbnek bizonyult, mert azt mondta: "Szíriában lehetséges a reform, de ebben Aszad elnök önként venne részt" - ezzel arra a nyugati követelésre utalt, hogy a szíriai elnök távozzon a hatalomból.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








