Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Heinz Fischer: a menekültek befogadása csupán gesztus, nem megoldás

Igaz, nem jelent összeurópai megoldást az, hogy Szlovákia ideiglenesen befogad 500 Ausztriában tartózkodó menekültet, de mindenképpen pozitív lépés - állapodott meg Andrej Kiska szlovák és Heinz Fischer osztrák államfő találkozásuk alkalmával. A szlovák köztársasági elnök azt is elmondta, kötelességünk segíteni a rászorulókon.

A két államfő pozsonyi találkozását követően Heinz Fischer elmondta, Ausztria hatalmas menekültnyomásnak van kitéve. Az ország ebben az évben 70 ezer menekültkérelemmel számol, ami napi szinten 200 kérelmet jelent. Az osztrák államfő szerint Ausztria minden menekülttábora megtelt, ezért köszönettel fogadják Szlovákia segítségnyújtását, ami annak jele, hogy megértik a helyzetet, melybe egyik szomszédos országuk került.

Fischer szerint a szlovák félen múlik, hogy hajlandó-e növelni az Ausztriának nyújtandó segítség mértékét a menekültválság kapcsán. Kiemelte Robert Kaliòák szlovák belügyminiszter kijelentését, amely szerint az ilyen segítség néhány éven keresztül is fenntartható lenne.

Andrej Kiska megállapította, hogy Szlovákia jelenleg nincs felkészülve a menekültek befogadására, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt évben csupán néhány tucat migránsnak tudtak menedéket adni a hatóságok. Fischerhez hasonlóan Kiska is bevallotta, hogy az 500 menekült ideiglenes elhelyezése a bősi menekülttáborban nem jelenti az osztrák probléma megoldását. Andrej Kiska szerint elsősorban az a fontos, hogy Szlovákia kinyilvánítsa szándékát és hajlandóságát a helyzet megoldása érdekében. A köztársasági elnök úgy véli, Szlovákiának, mint modern és jól működő országnak morális kötelessége segíteni a rászorultakon.

A szlovák elnök emellett bírálta azokat a politikusokat, akik elsősorban a közvélemény-kutatások alapján alkotnak véleményt a menekültügy kapcsán. "Minden felelősségteljes politikust felszólítok, hogy világosan foglaljon állást az ügyben, és azt magyarázza is meg a polgároknak. Beszélni kell a lehetséges veszélyekről, és azok megszüntetésének módjáról is" - tette hozzá Andrej Kiska.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×