Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Elfogadták az új menekült törvényt Németországban

Berlinben a törvényhozás új menekült törvényt fogadott el, amely a hivatali személyzet létszámának növelésével felgyorsítja a menedékjogért folyamodók ügyintézését, elősegíti a már huzamosabb ideje német földön élők integrálását, de lehetővé teszi a bűncselekményt elkövetők gyors kitoloncolását is. Az új törvény meghozatalában komoly szerepet játszott a menekültek számának drasztikus növekedés. A hatóságok idén legalább 400 ezer menekülttel számolnak.

Tavaly több mint 200 ezren folyamodtak menedékjogért Németországban. Ez a szám némileg meghaladtak a Jugoszlávia szétesését követő polgárháborús időszakban érkezők számát. Idén azonban úgy tűnik, hogy már legalább 400 ezer új kérelemmel kell foglalkoznia a német hatóságoknak.

A most elfogadott törvény értelmében az ügyintézés felgyorsítására kibővítik a migrációs hivatalok létszámát, a legalább 8 éve itt élő, és eddig háromhavonként meghosszabbított tartózkodási engedéllyel rendelkezőknek lehetővé teszik a letelepedést, ha német nyelvtudással és állandó munkahellyel rendelkeznek, valamint bizonyíthatóan magukévá tették a demokrácia alapelveit. Így legalább 30 ezer személy végleges letelepedésre számíthat a közeljövőben.

Szintén nem fenyegeti a kitoloncolás veszélye azokat a fiatal külföldieket, akik szakmát tanulnak. Az új törvény szigorúbban lép fel azokkal szemben, akik hamis adatokkal próbálkoztak, vagy kiderült róluk, hogy jelentős összegekért embercsempészek segítségével jöttek Németországba. Õket gyors kitoloncolásuk előkészítése végett a jövőben haladéktalanul őrizetbe lehet venni. Eddig ugyanis sokan egyszerűen illegalitásba mentek, azaz a hatóságok számára szinte elérhetetlenné váltak.

A most életbe lépő törvény alapján a kitoloncolt személyek több éven át nem kaphatnak beutazási engedélyt Németországba. A kormány az új intézkedéstől nemcsak a menekültek helyzetének javítását reméli, hanem azt is, hogy visszaszorítható lesz az idegengyűlöletből fakadó erőszak is. Az elmúlt évben ugyanis megszaporodtak a menekültotthonok ellen végrehajtott merényletek száma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×