Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
320.22
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Adóparadicsomba vonulnak a szlovák cégek

Az elmúlt évben 207 cég hagyta el Szlovákiát, az idei év első három hónapjában pedig már 185 vállalat helyezte át székhelyét. A szlovák kormány lépései egyre inkább arra ösztönzik a vállalkozókat, hogy cégeik székhelyét a határokon túlra helyezzék - állítja az egyik piackutató cég.

Az elemzést végző Bisnode piackutató vállalat igazgatója szerint a szlovákiai negatív számadat főként az adóemeléseknek és a számtalan törvénymódosításnak tudható be. Milan Sedliak úgy véli, ennek eredményeképpen a vállalkozók ismét csomagolják bőröndjeiket és az adóparadicsomokba mennek. 2014 első negyedévében 185 cég távozott, ezzel szemben az elmúlt esztendőre egyfajta stagnálás jellemző.

A szlovákiai cégek tulajdonosai az idén leginkább az adóparadicsomokként nyilvántartott országok törvény adta előnyeit veszik igénybe. Ciprus, az Amerikai Egyesült Államok és Panama iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés. Ezzel összehasonlítva a csehországi vállalkozók leginkább a Seychelle-szigeteket részesítik előnyben. A szlovákiai vállalkozóknak e célterület felé irányuló érdeklődése viszont jelentősen csökkent. A Seychelle-szigetekre az első negyedévben csupán négy cég helyezte át székhelyét. 2008-tól több mint 4000 cég hagyta el Szlovákiát.

A szlovák kormány tavaly elfogadott néhány intézkedést, hogy megkísérelje megállítani a cégek elvándorlását. Ezek valószínűleg nem voltak elég hatékonyak. A 35 százalékos kivetett adó bevezetése sem állította meg a cégek elvándorlását. A cégek nagy része ugyanis nem az offshore célterületek adókedvezményeit veszi igénybe. Leginkább az Európai Unió tagországaira összpontosítottak, ettől a ciprusi válság és a hozzáadott értékadó emelése sem tántorította el őket. Cipruson kívül Luxemburgban és Hollandiában is kimutatható a cégek számának emelkedése.

A valóság azonban ennél sokkal rosszabb. A piackutató arra figyelmeztet, hogy a statisztika csak a jéghegy csúcsát jelenti, az adóparadicsomokba elvándorolt cégek száma ennek a többszöröse.

A Bisnode cég csupán a külföldi társaságok és a szlovákiai cégek közötti közvetlen kapcsolatot követi figyelemmel. Ha a vállalkozó a külföldi struktúrák kialakításánál köztes elemként egy másik céget vesz igénybe, - például az igen kedvelt londoni cégek közül - akkor ez a statisztikában nem jelenik meg.

A szlovák pénzügyminisztérium ezeket az érveket elutasítja. Csupán a bejegyzett cégek adataira támaszkodik. A Szlovák Statisztikai Hivatal szerint 2014 februárjában 16 ezer korlátolt felelősségű társaságot jegyeztek be, tehát többet, mint az előző év februárjában. A pénzügyi tárca azt állítja, nincsenek meggyőződve arról, hogy a cégek kivándorlása mögött a kormány intézkedései állnának, melyek károsítanák a vállalkozói környezetet, illetőleg növelnék az adminisztrációs terheket.

Sőt, a tárca a Bisnode által közzétett adatokban szándékosságot lát. "Valószínűbbnek tűnik, hogy azok a vállalatok, akik eddig célirányosan optimalizálták adókötelezettségeiket, ilyen módon reagálnak a kormánynak az adócsalók és adóelillanások elleni sikeres harcára. Az sem kizárt, hogy a felmérést megjelentető cég tevékenysége összefügghet a cégek adóparadicsomokban való alapításának népszerűsítésével" - vélte a minisztérium.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×