Infostart.hu
eur:
363.37
usd:
314.12
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Elnéptelenedik a volt NDK?

A német gazdaságkutató központ most közzétett felméréséből az derül ki, hogy 2030-ra a lakosság csaknem egyötöde 14 nagyvárosban fog összpontosulni, míg egyes vidékek gyakorlatilag elnéptelenednek. Mindez súlyos problémákat von majd maga után.

A gazdaságkutató központ tanulmánya három okra vezeti vissza a nagyvárosok lakosságának ugrásszerű emelkedését. Először is egyre többen tanulnak felsőoktatási intézményekben, amelyek nagyvárosokban vannak. Diplomájuk megszerzése után az elhelyezkedési lehetőségek is zömében ott kínálkoznak. Harmadik érvként a felmérés a bevándorlást említi, ugyanis az elmúlt években egyre több külföldi érkezett Németországba és szinte kizárólag városokban telepedtek le.

A tanulmányban felsorolt nagyvárosok közül az elkövetkező másfél évtized során Berlin lakossága mintegy 15, Hamburgé és Frankfurté pedig 10 százalékkal fog emelkedni. A legnagyobb ugrásra viszont Münchenben kell számítani, ugyanis az előrejelzés szerint a bajor fővárosban 2030-ban már 24 százalékkal többen, azaz majdnem 3 és fél millióan fognak lakni.

Ezzel egy időben viszont egész területek fognak elnéptelenedni az egykori NDK-ban. Már most tapasztalható a fiatal nemzedék tömeges elvándorlása Szász-Anhalt tartományból,valamint Mecklenburg-elő-pomerániából.

A kutatóközpont tanulmánya utal arra is, hogy mindez óriási lakáshiányhoz vezet a nagyvárosokban, egyben pedig súlyos terhet jelent a jelenleg jól működő infrastruktúrára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×