Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Kijött a válságból az autóipar?

A nemzetközi pénzügyi válság erősen megtépázta a német autóipart is, amely a német gazdasági élet egyik húzóága. A luxuskocsik gyártására szakosodott Daimler konszern vezetője azonban most úgy vélte, fellendülőben van a nemzetközi gépkocsi-piac.

A Daimler konszern vezetője a cég első félévben elért eredményeiből azt szűrte le, hogy véget ért az autóipart gúzsba kötő válság, mert kezd lendületbe jönni a felvevő piac. Dieter Zetsche stuttgarti sajtóértekezletén úgy fogalmazott, az amerikai és a kínai vásárlók ismét egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a Mercedes kocsik iránt, de Nyugat-Európában is túljutottak a mélyponton.

A német gépkocsikból tavaly az uniós országok piacain 11 milliót adtak el, ami csaknem 3 millióval maradt el a korábbi évek átlagától. Dieter Zetsche utalt arra is, hogy mind több Mercedes-gyártmányra érkezik megrendelés a német kereskedőktől is.

 A Daimler cég müncheni versenytársa, a BMW főnöke, Norbert Reithofer már óvatosabban ítélte meg a jövő kilátásait: szerint a legjobb esetben is csak jövő év nyarától várható a fellendülés a nyugat-európai autópiacon.

Hasonló szellemben nyilatkoztak Ingolstadtban, az Audi központjában is, ahol csupán annyit állapítottak meg, hogy a piac stabilizálódni látszik. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett a német autógyárak szövetségének elnöke is és rámutatott arra, hogy még a pénzügyi örvénybe került dél-európai országokból is lassan szaporodnak a német gyártók címére érkező megrendelések. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×