Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Németországban is szigorították a biztonsági intézkedéseket

Berlinben a belügyminiszter a hónap elején aggodalmának adott kifejezést a terrorveszély felerősödése miatt. Elmondta, hogy a hatóságok ezerre teszik a mindenre elszánt szélsőséges iszlám beállítottságú személyek számát, akik bármikor készek merényletek elkövetésére. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy a New York-i terrortámadások 10. évfordulója előtt tovább erősítik a biztonsági intézkedéseket.

Két arab származású fiatalembert vettek őrizetbe, akik nemrég jelentős mennyiségű vegyszert rendeltek, amelyekkel nagyszabású robbantásokat lehet végrehajtani.

A rendőrség feltételezi, hogy a két férfi bomba készítéséhez rendelte a vegyszereket. Már hetek óta megfigyelés alatt álltak, miután dél-németországi cégek figyelmeztették a rendőrséget, hogy hűtőelemeket és robbanást előidéző anyagokat rendeltek náluk.

A nyomok előbb egy berlini mecsetbe vezettek, majd miután házkutatást tartottak a két gyanúsított fiatalember lakásán, a bíróság elrendelte az őrizetbe vételüket. Még nem tudni, mi volt a szándékuk, de szakértők feltételezik, hogy a New York-i merényletek 10. évfordulója, vagy XVI. Benedek pápa közelgő látogatása idején készültek nagyszabású merényletre.

2001 óta a német hatóságoknak nyolc nagyobb merényletkísérletet sikerült megakadályozni. Mindez összefüggésben áll a terrorelhárító intézkedések szigorításával.

A New York-i ikertornyok elleni merényletek 10 évfordulóján a rendőrség teljes készültséget rendelt el: minden kormányzati épületet, repülőteret és rendőrségi épületet kiemelten őriznek, a parlament épületét lezárták a látogatók elől, de a pályaudvarokon felszerelt térfigyelő kamerákkal is fokozottabban ellenőrzik a forgalmat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×