Infostart.hu
eur:
355.52
usd:
311.49
bux:
140410
2026. július 2. csütörtök Ottó

Már nem tabutéma az elnök egészségi állapota

Sikeres epeműtétet hajtottak a heidelbergi egyetemi klinikán az egyiptomi elnökön. Hoszni Mubarak állapotáról hivatalos kommüniké tájékoztatta a nyilvánosságot, ami példa nélkül áll az államfő 1981-ben történt hivatalba lépése óta, ugyanis az egészsége eddig tabutémának számított. Mubarak a műtét előtt találkozott Angela Merkel kancellárral, akivel megvitatta a közel-keleti kibontakozás lehetőségét.

Az orvosok véleménye szerint a 81 esztendős egyiptomi elnök állapota rohamosan javul, habár a kórházat még rövid sétára sem tudta elhagyni.

Hoszni Mubarakon a heidelbergi egyetemi klinikán epeműtétet hajtottak végre, és erről a kairói hírközlő szervek is tájékoztatták Egyiptom lakosságát. Az államfő egészsége eddig tabutéma volt, noha az utóbbi időben szemmel láthatóan legyengült.

A műtét óta ismét fellángolt a vita hivatali utódlása körül. Noha az 1981 óta Egyiptom élén álló Mubarak ismételten hangoztatta, hogy utolsó leheletéig hazája szolgálatában akar állni, a közelmúltban, Kairóban plakátok jelentek meg, amelyek fiával, Gamallal együtt ábrázolják, és arra utalnak, hogy Gamal lesz a kormánypárt jelöltje, ha az államfőnek egészségi vagy más okból meg kellene válnia az államügyek vezetésétől.

A jövőre tervezett elnökválasztásra azonban más jelölt is akadt. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség korábbi igazgatója, Mohamed El-Baradei a közelmúltban visszatért hazájába és a kairói repülőtéren óriási tömeg üdvözölte. A lelkes fogadtatást diplomáciai körökben úgy értékelték, hogy a lakosság egy része nagyra értékeli Baradei korábbi nyilatkozatait, amelyekben bírálta a politikai szabadság hiányát Egyiptomban.

Noha Baradei eddig még nem jelentette be hivatalosan, hogy akar-e indulni a jövőre tervezett elnökválasztáson, arra már utalt, hogy a kairói törvényhozásban képviselt pártok egyike nevében sem kívánja jelöltetni magát. Márpedig az egyiptomi alkotmány értelmében csak pártok jelöltjei indulhatnak az elnökválasztáson.

Szombaton nagyszabású aláírásgyűjtés kezdődött Baradei meggyőzésére, illetve az alkotmány módosítására. Ha legalább egy millióan támogatják a kezdeményezést, Mubarakkal szemben már esélyes jelöltként léphet a politika színpadára.

Alighanem ennek megakadályozására a kormánypárt máris felajánlotta az ellenzéki pártoknak, hogy a jövő évi parlamenti választáson a jelenleginél mindenképpen jóval több mandátumra számíthatnak - ha elállnak Baradei támogatásától.

Berlinben és az egész nyugati világban feszülten figyelik a kairói fejleményeket, mert Egyiptom kulcs-szerepet játszik a közel-keleti helyzet alakulásában, továbbá bástyának számít a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Újra az AI és chip sztori mozgatja a tőzsdéket, eladói nyomás alá kerültek az ázsiai részvénypiacok, élén a dél-koreai tőzsdével, miután ismét megingott a befektetők bizalma a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvényekben. A hangulatot elsősorban az AI-infrastruktúrára fordított kiadások fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak rontották, ami különösen érzékenyen érintette a félvezetőgyártókat, a Samsung és az SK Hynix árfolyama is jelentősen esett, követve az amerikai chipgyártó részvények tegnapi esését. Az európai tőzsdéken csütörtökön jó a hangulat, a magyar részvénypiac felülteljesít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×