Infostart.hu
eur:
375.82
usd:
320.61
bux:
128030.58
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: NASA/JPL-Caltech

Megszólalt a NASA a naprendszeren kívülről felénk száguldó fényes objektumról

Új üstökösre bukkant a NASA a héten, amellyel kapcsolatban az is kiderült, mennyire fogja megközelíteni a Földet és a Marsot.

Mozgó objektumra bukkant még kedden a NASA chilei teleszkóprendszerének felvételein. Az ATLAS által rögzített képsorok szerint az objektum nagy valószínűséggel a Naprendszeren kívülről érkezett. Más távcsövek korábbi felvételei is megerősítették az üstökös létezését, azt ugyanis június közepén is észlelték már – írt a hirado.hu a CNN alapján.

Az objektum sebességéből, valamint pályájából is lehet következtetni arra, hogy a Naprendszeren kívülről érkezett, valószínűleg a Nyilas csillagkép irányából. A 3I/ATLAS a harmadik csillagközi égitest a 2017-ben feltűnt Oumuamua, valamint a 2019-ben észlelt Borisov nevet kapó üstökös után.

A mostani tapasztalatok alapján a 3I/ATLAS a legfényesebb és a leggyorsabb a három üstökös közül. Átmérőjének becsült mértéke 20 kilométer, míg sebessége 214 kilométer per óra, és mintegy hatvan kilométert tesz meg másodpercenként.

Észlelésekor körülbelül 675 millió kilométerre volt a Földtől, és október elején kerül majd legközelebb a Naphoz, hozzávetőlegesen 210 millió kilométer távolságra, míg a Földhöz december közepén, becslések szerint 270 millió kilométerre. Mindezek alapján az üstökös teljesen veszélytelen a Földre, ahogy a Marsra is, amit mintegy 30 millió kilométerre fog megközelíteni.

Címlapról ajánljuk

Csak néhány hajó merészkedett átkelni a Hormuzi-szoroson, nyolcszáz másik még várakozik

Szakértők szerint jelenleg akár 800 hajó is vesztegelhet a térségben, rakománnyal megpakolva. Miközben az olajárak elkezdtek csökkenni, a világgazdaság szereplői feszülten figyelik a fejleményeket.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Törékeny az iráni tűzszünet - Mérsékelt hangulatromlás a tőzsdéken

Törékeny az iráni tűzszünet - Mérsékelt hangulatromlás a tőzsdéken

A piacok mérsékelt hangulatromlással reagáltak arra, hogy a washingtoni és teheráni jelzések nyomán bejelentett kéthetes tűzszünet nem tűnik stabilnak. Szerdán még nagyot raliztak a részvénypiacok az amerikai-iráni megállapodás hírére, csütörtök reggel az európai tőzsdéken mérsékelt eséssel indult a nap, a befektetők egyre inkább a törékeny geopolitikai helyzetre fókuszálnak. A bizonytalanság középpontjában Libanon áll, Irán a tűzszünet megsértésével vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt az izraeli támadások folytatása miatt. A feszültséget tovább növeli, hogy Donald Trump világossá tette, az amerikai katonai jelenlét fennmarad a térségben egy végleges megállapodásig, és ismét nyomást gyakorolt Irán nukleáris programjára, valamint a Hormuzi-szoros megnyitására. A befektetői hangulat a tegnapi eufóriából óvatosságra váltott, a részvénypiacok Ázsiában mérsékelten estek, az olajárak kis mértékben emelkednek, miután Teherán a Hormuzi-szoros lezárásával reagált az eseményekre.  Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×