Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Planet Mars in the Starry Sky of Solar System in Space. This image elements furnished by NASA.
Nyitókép: 24K-Production/Getty Images

Mars-missziójához keres külföldi partnereket a kínai űrügynökség

A tudományos célú mintagyűjtésen túl lesz még egy nagyon fontos feladata a kínai Mars-szondának.

A kínai űrügynökség (CNSA) csütörtökön bejelentette, hogy globális partnereket keres a Tienven-3 nevű, Mars-minták visszahozatalára irányuló küldetéséhez, mellyel közösen előmozdítanák a Mars feltárását és kutatását, bővítve továbbá a vörös bolygóval kapcsolatos emberi ismereteket - jelentette a kínai állami média.

A CNSA közlése szerint a Tienven-3 küldetés, amely Kína bolygókutatási programjának jelentős részét képezi, a tervek szerint 2028 körül indul.

A Sanghajban megrendezett kínai űrnap alkalmából tartott ünnepségen az ügynökség közölte, hogy a Tienven-3 űrszondán 20 kilogramm mennyiségű készletet különítene el a nemzetközi együttműködésekre.

Az űrszonda egy leszálló- és felszállóegységből, egy kiszolgálómodulból, egy orbiterből, azaz keringőegységből, valamint egy visszatérő modulból áll majd, és hat tudományos célú haszonrakománnyal szerelik fel.

Az öt éves tervezett élettartammal rendelkező orbiter egy körülbelül 350 kilométeres magasságú, körkörös Mars körüli pályán fog működni. A kiszolgálómodul nagymértékben elliptikus pályán fog működni, körülbelül két évig végez majd Mars-kutatásokat, tervezett élettartama pedig legalább öt év.

A CNSA ismertetése szerint az együttműködések keretében a nemzetközi partnereknek haszonrakományokat, az orbiteren legfeljebb 15 kilogrammot, a kiszolgáló modulon pedig legfeljebb öt kilogrammot ajánlanak fel.

A küldetés elsődleges tudományos célja az élet jeleinek keresése lesz.

A kutatás további témái között szerepel majd a marsi éghajlat és annak alakulása, a marsi geológia és a bolygó belső folyamatai - tették hozzá.

"A marsi mintavétel és a minták Földre történő visszahozatalának küldetése az Apollo-program óta a legnagyobb technikai kihívást jelentő űrkutatási küldetés. Végrehajtásához a jelenlegi rakéták korlátozott teherbírása miatt két indításra lesz szükség, melyekhez két Hosszú Menetelés-5 hordozórakétát fognak használni" - mondta korábban Liu Csi-csung, a küldetés vezető tervezője.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×