Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Red pills of Penicillin, isolated white 3d Illustration.
Nyitókép: tussik13/Getty Images

Hátborzongató jövőt vázol a magyar szakértő a baktériumok változása miatt

A téma a közeljövő talán egyik legsúlyosabb egészségügyi válsága: a kórokozók világszerte ellenállóbbak lesznek a gyógyszerkészítményekkel szemben, sőt a hatásukra még fertőzőbbé is válhatnak. Pál Csaba negyedszer nyerte el az Európai Kutatási Tanács (ERC) támogatását melynek kapcsán a sikeres pályázat részleteiről, a szuperbaktériumokról, a hatásos antibiotikumok ismérveiről, illetve a kozmetikumok és az állattenyésztés a globális problémára gyakorolt szerepéről beszélt az MTA-nak adott interjúban.

Az Európai Unió legjelentősebb, felfedező kutatásokat támogató szervezetének zsűrije a vezető kutatóknak szóló Advanced Grant kategóriában ítélte támogatásra érdemesnek Pál Csaba, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadójának pályázatát. A kutató az eddigi eredményeikről, illetve az uniós szervezet támogatásával megvalósuló ötéves programról beszélt, miután elmondta, a jövő nem sok jóval kecsegtet ebben a témában.

Az akadémikus biológus szerint az eddig kirajzolódó kép több mint aggasztó, hiszen a korábbi vizsgálatok alatt a szerek többségével szemben szinte azonnal ellenállóvá váltak a kórokozók, illetve már eleve is jelen volt ez a képességük a természetben. Az eddig folytatott és a jövőbeli vizsgálatok azért fontosak, mert a segíthetnek felismerni, és megtalálni, hogy mi teszi működőképessé az antibiotikumokat, akár tartósan is.

Az előzetes eredmények viszont arra utalnak, hogy az új antibiotikumok egy része nemcsak hogy hosszú távon hatástalan lesz, de ezek

még veszélyessé is válhatnak, mert olyan baktériumokat hoznak létre, amelyek amellett, hogy ellenállóak, még a fertőzőképességük is nagyobb.

Az előző 10-15 év kutatásai arról szóltak, hogy Pál Csaba és kutatótársai olyan módszereket fejlesztettek ki, amelyekkel gyors és rutinszerű módon tudják feltérképezni a kórokozók ellenálló képességét.

Az eddig bevált modell szerint mindig újabb antibiotikumokat vetnek be a gyártók, ha már nem elég hatékonyak, jöhet a következő, de ez folytonos versenyfutást eredményez, valamint óriási gazdasági terhet jelent. Mindemellett ez a típusú eltúlzott antibiotikum-használat a jövőbeli fejlesztéseket is megnehezíti, hiszen a kísérletek során nem ritka, hogy a régi antibiotikumok ellen kialakult ellenállás bizonyos mértékben már az új, még be sem vezetett készítményekkel szemben is létezik, pedig a kórokozók még nem is találkozhattak a velük – magyarázta a kutató.

Pál Csaba ennek dacára kiemeli, a mostani helyzetért nem egyedül a felelőtlen antibiotikum használat okolható, hiszen egészen más típusú szerek és stresszfaktorok kialakíthatják a baktériumok ellenálló képességét.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×