Régóta tart a vita arról, hogy a dél-indiai Dekkán-fennsíkon zajló vulkáni tevékenység lehetett-e a fő oka a tömeges kihalásnak.

A Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerint

a tűzhányók tevékenysége időben nem esett egybe a fajpusztulással.

A Dekkán-fensík vulkáni gázainak legalább a fele lényegesen korábban került a légkörbe, mint amikor a tömeges kihalás volt - mondta André Bornemann, a német Földtudományok és Nyersanyagok Szövetségi Intézetének (BGR) geológusa, a tanulmány egyik szerzője.

A nemzetközi kutatócsoport az Atlanti-óceán északi és déli részein, valamint a Csendes-óceánban végzett mélytengeri fúrásmintákat vizsgálta meg, a kréta és a paleogén földtörténeti időszakok közötti, 66 millió évvel ezelőtti határszakaszt vették szemügyre, amikor az állatfajok mintegy 75 százaléka kihalt.

A tudósok többek között a korszak rekonstruált időjárási változásait, a kövületeket és a szénkörforgás modelljeit vizsgálták meg.

"A késő kréta időszak vulkanikus tevékenysége mintegy 2 Celsius-fokos globális felmelegedést idézett elő, de nem tömeges kihalást. Számos faj az Északi- és a Déli-sark felé vándorolt, de vissza is tért még az aszteroida becsapódása előtt" - mondta Michael Henehan, a Yale egyeteme egykori kutatója, aki a hőmérsékleti változások tanulmányozta.

A Dekkán-fennsíki vulkáni tevékenység a nagy kihalás előtt 200 ezer évvel egy rövid felmelegedést okozhatott, ennek azonban nem voltak hosszú távú hatásai az élővilágra és a klímára - mondta Bornemann.

A 66 millió évvel ezelőtti Yucatán-félszigeti aszteroida-becsapódáskor keletkezett mintegy 200 kilométer átmérőjű kráter ma is látható.

Az ütközéskor szökőár, bozóttüzek keletkezhettek, és óriási mennyiségű kén szabadult fel.

Az aszteroida okozta kihalás hipotézisét nemrég amerikai tudósok is megerősítették, akik a kráterből vett mintákat elemezték.